Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Nehéz esztendők

aggódott a gyermek miatt, hogy 5 azonnal csakis az orvosért rohant, hacsak nem történt valami szegény fejével.

Éjfél után kettő lehetett már az óra, amikor már Mariska nem tudott tovább várni. Bekopogott sógorasszonya ablakán, és arra kérte a sógorát, hogy menjen el László után, és legalább az orvostól kérdezze meg, hogy járt-e nála a férje. Talán már útközben is valamit megtud. A két család jól megvolt egymással, azonban a sógor a búcsún hosszabban elmaradt, és este csak nagyon későn, ittasan tért haza. Olyan állapotban csak nehezen értette meg, hogy mi is történt közben. Amikor Mariska bekopogott hozzájuk, tántorogva ugyan, de kijött a szobából. Végighallgatta még egyszer felesége és Mariska panaszát, majd a kamrába ment. Bizonyára egy kupa pálinkát hörpintett fel, hogy a sajogó fejét gondolkodásra bírja, mert amikor visszatért a két asszonyhoz, nagyon érződött a pálinka szaga.- Elmegyek, hát miért ne mennék el. Csak azt tudnám, hogy melyik orvosnál volt László? Talán majd a Koronában tudnak valamit mondani, netán még őt is ott találom - mondta viccelődve.- Térjél már magadhoz! Tudod, hogy mennyire beteg ez a szegény gyerek! - szólt rá mérgesen a felesége, aki még mindig neheztelt, hogy a félje a búcsúban hosszan elmaradt.- Én úgy gondolom, hogy ahhoz a Korjak orvoshoz mehetett László. Mintha úgy mondta volna, mielőtt elindult. Az ő háza ott van valahol a Csonka-domb alatt - magyarázta Mariska.

István kabátot öltött magára, és nekivágott az éjszakának. Az úton nem találkozott senkivel. A búcsúban, illetve a lendvahegyi pincékben legtovább mulatozók is már régen hazatértek. Amikor jó fél óra lassú járás után a Korona Szállóhoz ért, látta, hogy ott még világos van. Ez volt a vidék legtekintélyesebb kocsmája és mulatozó helye, és mivel szállodaként is működött, mindig akadt ott néhány zenére, mulatásra vágyó ember. Pénze Istvánnak nemigen volt, azonban úgy gondolta, mégis betér.

A kellemes és hangulatos vendéglőben akadt még négy-öt ember, meg természetesen a cigányok még kuncsaftra vártak. A vendégek közül ketten már az asztalra borulva aludtak, de néhányan még társalogtak a másik asztalnál. István köszönt illendőképpen, majd a pincérhez fordult, és megkérdezte tőle, hogy látott-e az est folyamán arrafelé egy magányos, gondterhelt férfiút. A pincér nyilván rendelésre számított, ezért csak úgy félvállról visszaszólt,

78