Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Nehéz esztendők
- Édes fiam, kínáld meg Lászlót egy pohár borral - figyelmeztette Andrást az édesanyja, és közben hozta a kamrából a pintesüveget. A két fiatalember koccintott egymással, majd ittak egy korty bort. Egyiknek sem ízlett a noha-féle, szinte vörös színűre oxidálódott bor, azonban az idős bácsikától, aki még valamennyire ellátta a ház körüli teendőket, senki sem várhatott már mást. Nem is törődtek különösebben vele. András ugyan megegyezte, hogy bizony az Eger-vidéki borok sokkal jobbak.- András, tudsz arról, hogy a magyar kormány szándékozik-e valamit tenni a mi érdekünkben? Ide hozzánk alig szivárog némi hír. Néha ugyan hozzájutok egy-egy újsághoz, azonban abból nem sokat tudok meg - érdeklődött László.- Azt te is tudod, hogy az elmúlt években nem sokat lehetett tenni. Most meg ez az iszonyatos gazdasági csőd. Nem hiszem, hogy ez a kormány átvészeli ezt. Azt azonban hallottam, hogy az olaszokkal elég jól állunk. A legfontosabb, hogy ebben a csonka országban sok ember kész azonnal fegyvert ragadni, amint arra az első alkalom kínálkozik. Úgy kergetjük el innen ezeket a betolakodókat, mintha soha itt sem lettek volna. Ezek mást nem érdemelnek. Nem volt elég, hogy szétszabdalták Szent István államát, még a színmagyar vidékeket is elkobozták. A világon nincs rá példa, hogy a kapzsi románok többet kaptak történelmi országunkból, mint amennyi nekünk abból megmaradt, és még nem is elégedettek! Ezt nem tűrhetjük, ezért én bízom abban, hogy egy-két éven belül történik valami. Horthyék kényszerpályán vannak, de a kellő pillanatban talán tudják mit kell tenni.- Hogyan érkeztél most haza? Könnyen átjutottál a határon? - érdeklődött tovább László.- Vonattal jöttem Rédicsig, onnan meg gyalog. Ezek az átkozottak még a vasútforgalmat is megszüntették. Ezt végképpen nem értem! Valamikor milyen kényelmesen utazhattunk Egerszegre, Kanizsára vagy Csáktornyára vonattal. Ugyan hogy tudnának ezek itt megélni? Ma már nem lehet kereskedni vasút nélkül! Ami az átkelésemet illeti, azzal nem volt nagyobb gond. Valamit kérdezett tőlem egy tiszt-forma szerbül, de mivel én nem értettem semmit abból, csak úgy találomra mondtam neki, hogy ide a közeli faluba megyek, az anyámat meglátogatni egy-két napra. Valamit firkált erre a noteszébe, mert ő biztosan értette, amit én mondtam, majd 55
