Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy miértünk bármit is tegyen - magyarázta Mariska.- Én azt nem hiszem! Ha nem reménykednék, nem is jöttem volna ide. Elmehettem volna dolgozni Heves megyébe, de eszembe se jutott. Apám, nagyapám, dédnagyapán és minden ősöm magyar volt. Lehet-e, hogy mindez ezentúl nem számít semmit? Én szentül hiszem, hogy tavasszal minden jóra fordul - tette hozzá bizakodóan a legény.- Jól értettem? Azt mondtad, hogy ha ezt tudod, akkor meg sem jössz? - kérdezett vissza a leány.

László értette a célzást. Néhány pillanatig gondolkodott, és csak utána válaszolt.- Persze, hogy megjöttem volna. Nekem itt van a szülőföldem, és kötelességemnek tartottam a visszatérést. Itt élnek idős szüleim, a testvérek, a rokonok, meg hát itt vagytok ti, a szép falusi leányok is. Hogyne jönne haza az ember! - válaszolta határozottan László.- Úgy hallottam, hogy téged nem is annyira a lányok érdekelnek. Inkább a menyecskék szoknyája körül forgolódsz - jegyezte meg gúnyosan Mariska.

László ilyen fordulatra nem számított. A leány nagyon becsületesnek, őszintének látszott. Az utóbbi megjegyzése azonban viszszataszítóan hatott.- Nem tudom, miről beszélsz! Azonban ha meghallgatsz minden falusi pletykát, akkor az életben nem sokra viheted. Nekem semmi közöm a hazugságokhoz! - szólt haragosan László.

Közeledtek már a templomhoz. Egy-két percig nem szóltak egymáshoz, majd a leány törte meg a csendet:- Bocsánatot kérek érte, ha megbántottalak. Nem volt ilyen szándékom. Én a mai napig téged jóformán nem is ismertelek, és csak azt tudhattam rólad, amit másoktól hallottam. A Katival való viszonyodról tényleg beszélnek a faluban - próbált magyarázkodni Mariska.- Katival végigtáncoltunk néhány csárdást abban a bálban, mielőtt bevonultam, és a múltkor egy tollfosztáson váltottam vele néhány szót. Ennyi az egész. O férjezett asszony, akinek családja van. Nekem semmi közöm sincs hozzá. Kár azonban, hogy ezzel kell befejezni a beszélgetést. Én mást szerettem volna neked mondani - sajnálkozott László.

45