Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

Nem vették észre, hogy mögöttük néhány lépésnyire valaki álldogált. A szomszéd Böske néni volt az, akiről az a hír járta, hogy jócskán szeret hozzátenni az eseményekhez.- Te Kati, nem korai neked egy fiatalemberrel beszélgetni itt a korom sötétben, amikor a férjed a házban gyanútlanul szolgálja ki az embereket - szólt vádaskodva az idős asszony.- Böske néném félreérti a beszélgetést, véletlenül szaladtunk így össze, és csupán néhány szót váltottunk - magyarázkodott László.- Ismerem én az ilyen véletleneket, hiszen nem ma csöppentem ám én a világra! Engem persze nem érdekel, hogy ki mit csinál, haha-ha - tette hozzá gúnyos nevetéssel Böske néni, és belépett a házba. Kati elpirult, és ő is szó nélkül az asszony után a házba távozott. László még néhány percet sétált a sötét udvaron. Nem tudott megbarátkozni Böske néni rosszindulatával. Nem értette, hogy az emberek miért ennyire gonoszak, áskálódok, és embertársuknak rosszat akarók.

Amikor belépett a házba, már észlelhette, hogy Böske körül megkezdődött a suttogás. Az asszonyok rá-rá néztek, és alattomosan mosolyogtak. Egyszer föl akart állni, és az éneklőkre ráordítva hangosan véleményt nyilvánítani az ilyen magatartással szemben. Majd észbekapott és belátta, hogy azzal az összes jelenlevő ember figyelmét felkeltené. Anyjához lépett és a fülébe súgta, hogy jó lenne hazamenni. Az édesanyja bólintott, megköszönték a Bíróéknál kapott perecet és a bort, majd otthagyták a hangulatos társaságot.

35