Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Az elveszett haza
Heves megyei munkát, akkor most már pénze is lenne, és nem került volna a halál küszöbére. Istennek azonban így is számtalanszor hálát adott. Talán tíz napig maradt még a kórházban, ami egy rongyos vándornak - mert Kiss László akkor aligha volt egyéb a közönséges pesti koldusnál - biztonságot jelentett. A sérülés súlyosságához képest gyorsan felépült. Amikor április első napjaiban elhagyta a kórházat, jó volt a közérzete. Tiszta ruhát is kapott. Neki ugyanis nem volt az égvilágon semmije. A korábban még birtokában levő néhány személyi tárgya, amit az ideiglenes kőbányai szálláshelyéről magával hozott, a baleset során eltűnt. Örömkönnyekkel a szemében, Isten áldását kérve nyújtott kezet jótevőjének, az életét megmentő és segítő nagykanizsai sebésznek. A pesti utcán bizakodóan nézett a jövő felé. A következő hetek, hónapok azonban újabb megpróbáltatások elé állították. Szinte hihetetlen, de úgy történt, hogy valahol a Nyugati pályaudvar közelében belebotlott egy rendezett katonai alakulat látszatát keltő tizedbe. Rövidesen kiderült, hogy ők vörös katonák, mivel időközben Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Szó szót követett, és a még lábadozó László közéjük szegődött. A Haza felszabadítására ilyen állapotban is kész volt. Vallási elkötelezettségének sem volt jelentősége, hiszen miután értesült a történtekről, azonnal a felettesei tudtára adta, hogy ő semmiért ezen a világon nem mond le az Istenről. Nem is követelte azt tőle senki. Hamar meggyőződött arról, hogy az alakulatban található katonák zöme hívő ember, ezért szívesen elfogadta a meghívást. László esetében ez a döntés ugyan szokatlanul gyorsan született meg. Bizonyára nem akart még egyszer pórul járni. Úgy gondolta, hogy legalább élelme lesz a következő időszakban. Eredetileg csupán két-három hétre szólt a „felkérés”. Leginkább azonban azért is vállalta az új kihívást, mert a katonák csak annyit tudtak, hogy a haza és a munkás ember védelme érdekében kell zászlót bontani. A Lászlótól mindig távolálló kommunista ideológiáról és az új hatalom gyakorlati túlkapásairól a katonák akkor még szinte nem is tudtak. A vörös hadseregben eltöltött idő László életében csupán kalandnak tekinthető, ezért nem is hagyott benne különösebb nyomot a mintegy 70 nap. A legszebb élményei a felvidéki előrenyomulás különböző állomásaihoz fűződtek, ahol többször hasonló pillanatot 22
