Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Az elveszett haza
Kalandos történet Az 1919-es esztendő Kiss László életében számos meglepetést hozott. Februárban elvált kedves barátaitól, akik munkát vállaltak Heves megyében. A következő hetekben Nagy János törzsőrmester sem jelent meg a láthatáron. Márciusban László eldöntötte, hogy elindul hazafelé. Pest utcáin járt-kelt éhesen és rongyosan, ami akkor ugyan különösebb feltűnést nem okozott. A hozzá hasonló katonaféléből minden utcán több tíz akadt. Éppen a lyukas cipőjével bajlódott, amikor hirtelen nagy zajt hallott a szomszéd utcából. Kiáltozás, lövöldözés egyaránt hallatszott. Egy nagy durranásra még valamennyire emlékszik, aztán nagy sötétség vette körül és néma csend állt be. Többre nem emlékszik. Amikor ismét magához tért, egy ágyban találta magát. Amint később kiderült, egy ideiglenesen kialakított kórház szerény szobájának volt a lakója. Akkor már március végére járt az idő. Életben maradása nagy csodálkozást keltett még a személyzet számára is, hiszen az elmúlt hetekben már többször el akarták őt temetni. Koponyasérülése olyan súlyos volt, hogy az adott körülmények között szinte semmilyen esélye nem volt. Az ápolónővérek szerint isteni csoda, ami történt vele. Sorsát leginkább annak köszönheti, hogy a rögtön-kórház egyik orvosa, egyébként egy nagykanizsai származású sebész, ráismert a fiúra, aki még Galíciában néhány napig segédkezett a magyar hadsereg tábori kórházának a konyháján. így a fiút a „földi” orvos megjegyezte, és úgy érezte, hogy erkölcstelen lenne egy kedves zalai fiatalembert a halál tényleges beállta előtt élettelennek nyilvánítani. Eszméletének visszanyerésében, esetleges felépülésében azonban ő sem bízott. A sors másképpen akarta. László életben maradt. Örökké ismeretlen maradt számára, hogy a fejét ért lövés véletlenszerű volt-e, mint ahogy azt sem tudta, ki volt az elkövetője. Azokban a napokban Budapesten számos összecsapás, utcai harc robbant ki, hiszen a Károlyi-éra utolsó napjai zajlottak már akkor. A politikai összevisszaság a csúcspontra érkezett. Csőcselék, éhező koldus, céltalanul tekergő katona és persze fegyver is jócskán akadt akkor. Kórházba kerülésének körülményeiről sem tudta senki felvilágosítani Lászlót. Mindez nem is volt számára akkor annyira fontos. Inkább azért bosszankodott magában, miért nem vállalta a 21
