Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

ugyan, de hát, mint az ének mondja, utánunk is mások jönnek, és azok sajnos emiatt sokat szenvednek majd - folytatta erélyes han­gon András.- Hallottam, hogy odaát mi minden történt. A Mária leányom is nagy szegénységben él, mert még azt a két nyomorult hold földjü­ket is elvették, ami a dombos vidéken amúgy se igen termett. Hi­szen segíteném én szegényt, de nekem sincs már másra, csak a koporsóra - mondta sóhajtva László.- Tudod, László, ha mélyebben belegondolok, akkor arra a kö­vetkeztetésre jutok, hogy az egész magyar nemzetre szörnyű iga nehezedik. Tudom, hogy mennyire fájó a kisebbségi lét, de valójá­ban nem csak ti vagytok megszállva, hanem sajnos Magyarország is. Ezek az oroszok úgy viselkednek, mint ha ők lennének Árpád örökösei. Megalázzák a becsületes magyar embert. Jugoszlávia valamennyire ezt megúszta, nálatok nem prédái a muszka - tette hozzá András gúnyosan.- Prédái itt éppen eleget a szerb, meg a többi. Tudod, mi kisebb­ségbe rekedt magyarok olyanok vagyunk, mint a jégcsapok, ame­lyek az első olvadás után a háztetőről a fold felé merengenek. Tör­vényszerűen lassan elfogynak, vagy a földre hullanak és elolvad­nak, akárcsak mi, elcsatolt magyarok. Néha netán jön egy-két hi­degebb nap, amikor valamennyire megszilárdulnak, és az ablakon keresztül az ember erősnek, félelmetesnek látja a szuronyként a föld felé szögezett jégcsapokat, azonban az első déli szellő már elbánik velük. A létrejöttük pillanatában olvadásra ítéltettek. Ha­sonlóan történik velünk is, kisebbségi magyarokkal, mi is lassan fogyunk, azaz olvadunk, aztán egyszer csak teljesen beolvadunk. Ismételten mondom, hogy egy környező ország se azért kebelezte be oly mohón a magyar vidéket, hogy a kisebbségek jogaira túl sokat adjon. Ez egy tévhit, amit nagyon sokan jóhiszeműségből, vakságból vagy valamilyen politikai célból a magukévá tesznek és hirdetnek. Egyébként arra törekednek, hogy minél előbb egynyel­vűvé tegyék ezt a vidéket. És ha a jelképnél maradok, akkor elég furcsa azt mondanom, hogy ezek az úgynevezett többségi nemze­tek az a lágy szellő, amely oly mohón olvasztja a folyton fogyó jégcsapokat - fejezte be szomorú igazsága kimondását László.- Szép az összehasonlítás, azonban az embert sajnos mégis sírás­ra fakasztja. Magyarországon sokan úgy gondolják, hogy itt Ju­goszláviában emberibb módon bánnak a magyarokkal, mint má­183

Next

/
Oldalképek
Tartalom