Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
A nagy vesztes
sutt. Én mindig mondom otthon is, hogy a valóság teljesen más - mondta András.- Úgy gondolom, hogy Jugoszláviának ez a furcsa státusa kelet és nyugat között az amerikaiak műve. Bármennyire szentesítik is idehaza Titót, egymaga nem tudta volna megvédeni ezt az országot az orosszal szemben. Szinte hihetetlen, hogy ez az ember a magyarok körében is milyen népszerűségnek örvend. Valamikor a királyokat nem imádták úgy, mint ma itt Titót. A magyarok zöme is az ő rajongója, mert neki tulajdonítják a munkahelyeket, és a másokénál elfogadhatóbb életszínvonalat. Én csak attól félek, ha ez az egész egy politikai játszma része, amelynek netán Broz is csak az egyik mellékszereplője, akkor a mostani állapotért majd később milyen árat kell fizetni?- Nálunk még sokan ma sem néznek jó szemmel rá. Azonban igaz ami igaz, innen azért el lehet nyugatra is jutni. Magyarországon már ez az ország is valamennyire nyugatnak számít. Sajnos, idáig jutottunk. Úgy látszik, hogy itt a Duna mentén mindig furcsa dolgok történnek - tette hozzá panaszkodva András.- Erről a vidékről sokan elmentek Németországba meg Ausztriába dolgozni. Ők ott állítólag szép pénzeket keresnek. A vöm is azon töpreng, hogy néhány évig Ausztriában vállalna munkát. Nem hiszed el, hogy akik azután hazatelepülnek, mert van már néhány közülük, akkora házakat építenek, hogy két iskola elférne benne. Itt a Muravidéken pedig amúgy sem akad mindenki számára munka. Innen mindig el kellett menni valahová dolgozni. Arra talán még te is emlékszel, hogy egykor Somogyba meg Baranyába jártak el az emberek aratás idején. De volt, aki több hónapot is ott töltött. Ma már ilyen lehetőség nincs. A ti téeszeitek az itteni munkaerőt aligha igénylik. Sokkal kifizetődőbb valahol Ausztriában munkát vállalni. A két idős ember még sokáig beszélgetett. Egyiküknek sem akadt a saját közegében hozzá való, és őt megértő beszélőpartnere, ezért se vége, se hossza nem volt az eszmecseréjüknek. Csak amikor esteledni kezdett, döbbentek rá mennyire elszaladt az idő. András unokaöccséhez tért vissza, László pedig megvárta a szomszédasszonyt, aki megetette a disznókat és bezárta a tyúkólba a szárnyasokat. Ilusékat aznap is hiába várta, nem érkeztek meg. A következő két nap is hasonlóan zajlott, mert ebéd után ismét meglátogatta András. László el is feledkezett a fájós lábáról, csak 184
