Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

olasz határszélen megértették, hogy mit jelent a hazaszeretet, a bajtársi fogadalom. Amikor elesik az ember mellett a testét érintő bajtársa, akkor valami belső sugallat újabb erőre buzdítja az élet­ben maradót. Már az elesett társ helyett is harcolni kell. A háború heve kiírtja az emberből azokat a kételyeket, érzel­meket, amelyek békeidőben természetesnek tűnnek. A fronton a rettenetes vérontás célszerűségéről és helyénvalóságáról nem be­szél senki. Szóban meg nem fogalmazható belső hajtóerő kereke­dik felül minden katonában: a hazáért, a szeretteikért, sőt még a sokszor szidott királyért is harcolni kell az utolsó csepp vérig! Azt sem vitatják már, hogy miként alakulhatott úgy, hogy ugyanabból a kis zalai faluból származó két fiatalember, Németh András és Kiss László bevonulásuk napjától egészen a mai napig együtt maradtak. A faluból akkor tizenketten vonultak be. Kettőt közülük már Galíciában, Prezmisel közelében eltemettek, a többi fiúról nincs tudomásuk. Élnek-e vagy elvesztek ebben a könyörte­len, eget-földet pusztító háborúban, nem tudhatják. Együtt maradá­suk bizonyára a véletlen műve volt. Ez is legalább akkora csoda, mint az, hogy még élnek. Az együttlét segítette őket a reájuk há­ruló szorongás és felelősség könnyebb elviselésében. Együtt írták haza a leveleket, együtt olvasták a legtöbbször két-három hónapi bolyongás után megérkezett válaszokat, amelyeket leginkább a szülőktől kaptak. Kitől is kaphattak volna mástól levelet, hiszen bevonulásuk idején mindketten csupán tizenhét évesek múltak, kiszemelt menyasszonya, eljegyzett mátkája egyiknek sem volt. Lappangó szerelem ugyan mindkettőjükben rejtőzött, de arról még egymás között is csak több hónappal a bevonulás után beszéltek. A két fiút a háború kényszere kovácsolta egymáshoz. Otthon nem voltak szorosabb baráti kapcsolatban.- Mit gondolsz, Bandi, kapunk-e ma végre becsületes ebédet, hiszen két napja alig ettünk valamit? - kérdezte a szemét a tábor felé szögezve László.- Nem tudom. Nekem az este az utolsó falat száraz kenyerem is elfogyott. Ha ma nem adnak semmit, kénytelenek leszünk vala­melyik közeli faluban szerencsét próbálni - válaszolta András. A háború utolsó szakaszában gyakran megtörtént, hogy a Mo­narchia hadseregének magyar alakulatai nagyon kevés élelmet kaptak. Ilyenkor a legénység sokszor rá volt arra kényszerülve, hogy a civil lakossághoz folyamodjon élelemért. Megtörtént azon-8

Next

/
Oldalképek
Tartalom