Bence Lajos: Hazatérítő. Versek 1996 - 2006 (Lendva, 2006)

Óda a hazatérőhöz

34)

„Vedd fel, rajzolj vele fűre, fára, porba, papírra. Fogd a vésőt, kalapácsot, csiszold fényesre a tehetetlen követ, öles tölgyet, facsonkot.”

Egy kicsiny rügy, ha felpattan: ez a teremtés maga. Átélni egy kicsi élet teremtő kínját! Egy szívből jövő ölelés szenvedélyét, súlyát!

És siratni közben a sok meddőnek hitt órát, mint ki a csorda után hazaballag, leül a pitvarban - és boldog.

S nem sajnálja a délutánt, mely nyom nélkül eloldalgott.

Gúzsba kötve a léttől szabad-e az ősit kutatni, vizslatva nézni a múltból a mába - Európából Amerikába, majd vice versa, vissza.

S meglátszik faragott művén a Mester keze nyoma is, máskor mások - az ősök - fogják a véső szárát, régi mesterek, Meštrovič és Mayer-Zala.