Bence Lajos: Vallani (Lendva, 2011)
a kegyelem, ha áradó ereje le nem gyűri a felkorbácsolt vizet, a tengert. Mit ér az irgalom, ha - kinek szánjuk - elköltözött, örökre elment. Hogy mássá lettünk közben, lelkünk is megváltozott, s szivárványos jövőnk rozsda leple alatt pihen? Csak ritkán köszön reánk a kegyelem, hazug délibábban élünk, nem tudván, mi a jussunk, s mi hűségért a bérünk, s forr egyre, tobzódva forr a vérünk, csak nagyritkán sikerül önként, egymás igaza elől kitérnünk. Gyűlölet és irigység, gőg, vakhit, kapzsiság és harag váltakozó záporában élünk, nem hit, haza és szeretet bűvkörében. Nagyon sötét színű a paletta, nem tündököl májusfény 56
/
