Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
Csak egy kamrát vagy szűrt és egy széket kérek, amelyen elbóbiskolok, meg egy pohár vizet.- Bárki vagy is, ha már befogadtunk, akkor üljél velünk asztalhoz, és vacsorázzunk együtt. A sovány krumplilevesből neked is jut. Tegyél valódi őrségi vágott-zsírt is az asztalra, Rózsi - szólt a gazda a feleségéhez. A házigazda Péter előtt kihúzta az asztal mellől a széket, ami azt jelentette, hogy foglaljon helyet közöttük. A legény megköszönte a kedvességet és leült. Akkor vetett hosszabb pillantást a leányra, aki a szemközti székre ült. A rendkívül csinos, barna szemű, sötét hajú leány viszonozta a tekintetét. A szemében mosolyt és szomorúságot egyaránt felfedezett. A szempár és az orr találkozása a legényt Bertára emlékeztette. Ismételten elnézést kért Péter a két nőszemélytől, mert bizonyára megijedtek, amikor ismeretlenül bekopogott az ajtón. A leány csak annyit mondott, hogy ő kér elnézést, de az édesapja jelenléte nélkül sötétben senkinek nem mernek ajtót nyitni.- Most, hogy négyen ülünk az asztalnál, visszaemlékezem arra az időszakra, amikor még a család körében is négyen voltunk - mondta halkabban, bánatra utalóan a bognármester. A felesége, aki úgyszintén a férfiszemnek még vonzó fehérnép volt, sírni kezdett, majd arra kérte a férjét, hogy ne beszéljen a múltról.- Nem akarok arról beszélni, mégis mindig az jár az eszembe. Amikor a vendégünk leült az asztalhoz, egy pillanatig úgy éreztem, hogy az édes János fiam tért vissza közénk. Mivel az ember folyton képzelődik, amikor az udvaron megláttalak, akkor is a fiamra gondoltam. Sajnos, nem jöhet ő már ide soha többé, ott pusztult el az orosz fronton - magyarázta könnybe lábadt szemekkel a családfő. Amikor téged a sötétben megláttalak - folytatta -, mindjárt arra gondoltam, hogy mégis ő jött haza. Bárcsak bekövetkezhetne még egyszer az! Tudom, sajnos, hogy az lehetetlen, hiszen az egyik falubeli barátja hántolta el szegényt. Csend következett, csak az asszony és a leány halk pityergése hallatszott. A kínos helyzetben Péter nem tudta, hogy mitévő legyen. Mélyen átérezte a család szörnyű tragédiáját. Bertára gondolt, és felvetődött benne a kérdés, hogy ugyan él-e még? Neki is felcsillant néhány könnycsepp az arcán. A családfő észrevette a legény nedves arcát, és 77
