Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
megkérdezte tőle, hogy ő is elveszítette talán valakijét? Péter csak a fejét rázta, nem válaszolt semmit. Többet négyesben nem beszéltek ilyesmiről. Elfogyasztották a szerény vacsorát, ami Péternek nagyon jólesett. Nem faggatták, hogy honnan jött és mi járatban van. Sándor gazda a bognármesterség hányattatott helyzetéről beszélt. Az embereknek nincsen pénze, hogy szekeret vásároljanak. Ebben a pénztelen világban csak kisebb megbízatások adódnak. Nagyon meg kell küzdeni a betevő falatért. Nagy reménye volt János fiában, aki rendkívül szorgos kezű legény volt, és a mesterségnek már minden fortélyát megismerte. Sajnos, az ő munkájára már nem számíthat. A leány, akit Ibolyának hívtak, alig vette le a szemét Péterről. A legény is néha viszonozta a tekintetét. Az ember sokszor néhány perc alatt megérzi, hogy valaki az átlagosnál nagyobb figyelmet szentel neki. Azt pedig még inkább észleli, ha a rokonszenv szimpátiával is párosul. Péternek is tetszett a bognár lánya, azonban benne mélyebb érzelmet mégsem váltott ki a kedves leány tekintete. Őszinte, a szíve mélyéből fakadó szerelmet ő csak Berta iránt érzett. A figyelmes bognármester hamar felismerte, hogy szeretett leányában ébredezik valami az ismeretlen idegen iránt. Tudatosan más dolgokról beszélt. Pedig szorgos munkáskézre és becsületes fiatalemberre nagy szüksége lenne a családnak. A ház hátsó részében volt a kisszoba két ággyal. Amióta meghaltak a nagyszülők, abban aludt a két testvér, a háborúban elpusztult János és Ibolya. Sajnos, a fiatal leány egyedül maradt a szobában. A családfő úgy határozott, hogy erre az éjszakára leányuk átmegy a nagyszobába az édesanyjához, ő pedig Péterrel a kisszobában tér nyugovóra. Már későre járt az idő. Amikor kettesben maradtak a szobában, és a lámpát elaltatták, a bognármester meglepően szólt a legényhez:- Én a te korodban első ránézésre szerelmes lettem Rózsiba, akit később az oltárhoz vezettem. Kölcsönösen egymásba szerettünk, pedig korábban nem ismertük egymást, hiszen ő Pankaszról származik. Előtte sok lány vett körül, mert akkoriban a szomszédos családokban tizenhárom hozzám hasonló korú fehérnép volt. Mindegyikkel igazi barátok voltunk, azonban szerelmi viszony nem alakult ki közöttünk. Rózsit a vasvári búcsún láttam először, ahová akkoriban még rendsze-78