Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

történni. Hasonlóan viszonyult az eseményekhez, amint érkezésük napján azt a lengyel asszonynál tapasztalta. Az élet és a halál, a jó és rossz, és valamennyi más ellentét-pár jelentősége egybemosódott.

Berta csoportja a lágerban jóformán semmit nem csinált. Néhány hétig afféle karanténban voltak. Napjaik úgy teltek, hogy reggel nagyon korán kiterelték őket az udvarra, ahol több órán át csak állni volt szabad. Aki azt nem bírta, az összerogyott. Többen meg is haltak. Akkor az már senki számára nem volt különleges, sem megrázó. Természetessé vált a szörnyűség, az emberi méltóság égbekiáltó megcsúfolása. Azoknak volt a könnyebb, akik hamarabb borultak ki a sorból. A „kiterelősdit” délben és este megismételtették velük. Ezalatt ételt és vizet alig kaptak. Éjjelenként a csoportból rendszeresen elvittek több fiatalasszonyt, akik nem tértek vissza.

Bertát három hónap után, számára ismeretlen okból, egy csoporttal Essenbe szállították. A legtöbb rabtól eltérően neki még rabszámot sem tetováltak a testére. Az okát nem tudta, bizonyára véletlenül történt. A nagyvárosból több helyszínre hordták őket a romokat takarítani, majd néhány héttel később egy fegyvergyárban dolgoztatták őket. Egy alkalommal a tábort, ahol a szállásuk volt, bombázás érte, azonban ő nem sérült meg. Amikor a több száz halott társát látta, lelkiismeret-furdalása volt, hogy miért nincs ő is közöttük. Annyira meg szeretett volna halni.

69