Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

Néhányan a saját feszültségüket oldották fel vele, mások, mint Blau József is, a kétségbeesettebbeknek próbáltak ezzel segíteni. Berta óriási aggodalmat érzett az édesanyja miatt, akit folyamatosan figyelt, hogy miként bírja a megpróbáltatást. Akkor vált számára egyértelművé, hogy a kedves teremtés már aligha tudja pontosan értékelni, hogy mi történik körülötte. Ettől még nagyobb bánatot érzett a szívébe. Az egyesek által emlegetett szörnyűségekre azokban a percekben kevesebbet gondolt. Leginkább csak azon tűnődött, hogy majd mitévő legyenek az édesanyjukkal, amikor ismét visszakerülnek. Aztán gondolatai hirtelen Péterre irányultak. Ugyan hol lehet most ő? Tudja-e mi történik velük? Ha tudja is, mit tehetne szegény, hiszen lehetséges, hogy őt is sanyargatják. Talán éppen miatta vannak nehézségei. 0, bár csak létezne az ember agyában valamilyen szerkezet, amelynek segítségével a világ különböző pontjain zajló eseményeket látná! Berta most pontosan oda irányítaná a képzeletbeli szempárt, ahol Péter éppen van. Akkor tudná, hogy mi van vele. Talán azt is megismerhetné, hogy mit gondol őróla. A következő pillanatban valaki hangos zokogásba kezdett a karzaton, ami Berta gondolatait visszaterelte a szörnyű valóságba.

Mély töprengései közepette nem figyelt fel arra, hogy közben az ölében a kishúga elaludt. Csak akkor döbbent rá a kislány mély álmára, amikor már nem bírta az egyik karjával tartani a gyermek súlyos testét. A bal karja teljesen elzsibbadt, azért csak nehezen tudta a kislány fejét a másik karjára áthelyezni. Az édesapja az egyik oszlop alatt ült, öt-hat méterre Bertától. Nagyon gondterheltnek tűnt, bár az arcvonásai mozdulatlanok, merevek voltak. Az édesapját figyelve Bertának ismét eleredtek a könnyei. Csordogáló patakocskára emlékeztetve folytak végig gyönyörű arcán. A néhány égő gyertya lángjától különös fényjátékban csillogó könnyekre a mellette ülő Kaufmann Lajos is felfigyelt.- Ne keseregjél Berta, majdcsak lesz valahogy. Én nem hiszem el, hogy ennyi emberrel csak úgy elbánjanak - mondta csendesen a negyven év körüli, magas termetű férfi.- Olyan szerencsétlen vagyok én, számomra talán jobb lenne, ha nem is léteznék - jegyezte meg Berta.

59