Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)

III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 6. A Mura mente gazdasági és kereskedelmi helyzetére utaló néhány adat

Továbbá azt is fontos megemlíteni, hogy Titán József muravidéki népművelési titkár közbenjárására, az iparügyi minisztérium közvetítése révén a Hangya Köz­pont nagy megrendelést intézett 1943 tavaszán a muravidéki fazekasokhoz, akiktől havi 10 ezer darab égetett és mázzal bevont agyagedény megvásárlását helyezte ki­látásba.518 Muraszombatban 1943. május 16-án megalakult a Gyümölcstermelők Orszá­gos Egyesületének muraszombati járási fiókja, amelynek elnökévé dr. Olajos József főszolgabírót választották.519 Az egyesület létrehozása arra utal, hogy a gyümölcs­­termelés a járásban fontos gazdasági ágazat volt, és a tagság érdekeinek védelmét is hivatott volt szolgálni a fiókegyesület. A Lendva-vidék meghatározó gazdasági lehetőségének remélték a környező falvak kataszteri területén (Petesháza, Völgyifalu), valamint Lovászi környékén a II. világháború idején kezdeményezett kőolajbányászatot. Az ígéretes tevékenység tervezésével, valamint a beindulással kapcsolatos teendőkkel a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) foglalkozott. Visszaemlékezők szerint a völgyifaluiak közül 1943-tól többen dolgoztak a MAORT-nál. Az egyes számú kút Völgyifalu határában jött létre, a többi fúrás a mai Lovászi területén volt. A két említett település között a II. világháború idején zökkenőmentesen lehetett közle­kedni, bár a tervezett jobb minőségű út kiépítésének a befejezésére - a háború vége, majd a trianoni határ visszaállítása miatt - nem kerülhetett sor.520 A társaság telephelyei a lovászi oldalon voltak, azonban a tárgyalt időszakban Völgyifalu központjában volt a tevékenységhez társuló német MANAT nevű válla­lat telepe. A telephelyen raktárt rendeztek be, valamint néhány nagyobb műhely is működött ott. A németek a falubeliek közül, valamint a környező településekről is alkalmaztak munkásokat. Később a helyszínen lakó szakemberekhez feltehetően a MAORT munkásai is társultak.521 A MAORT tevékenysége infrastrukturális vonatkozásban is befolyásolta a vi­dék életét. A lendvaújfalui község például a telekkönyvileg tulajdonában lévő út használatával „segítette” a részvénytársaság munkáját.522 Politikai és gazdasági szempontból egyaránt fontos eseménynek számított, hogy 518) MéV, 1943. április 2-án, XXXVII. évf., 14. szám, 2. p. 519) MéV, 1943. május 21-én, XXXVII. évf., 21. szám, 1. p. 520) Göncz László: Egy peremvidék hírmondói, 251-252. p. 521) Göncz László: Egy peremvidék hírmondói, 115. p. 522) ZML - Zala megye törvényhatósági kisgyűlése 1943. augusztus 11-i ülése jegyzőkönyvének véghatározata (701; 1943/1338). 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom