Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)

III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 6. A Mura mente gazdasági és kereskedelmi helyzetére utaló néhány adat

A Völgyifalu és Petesháza határában létrehozott PT-3-as telep 1943-ban. Forrás: Vida István (Alsólendva) fényképgyűjteménye. 1943. július 27-én Muravidékre látogatott báró Bánffy Dániel földművelésügyi mi­niszter. Sűrűházán megtekintette Vrecsics Kálmán gazdaságát, majd Muraszombat­ban a Benkó-gyárat, illetve ezt követően Battyánfalván a téli gazdasági iskolát. A láto­gatás során Horvát István gazdasági munkás arra kérte a minisztert, hogy tegye lehe­tővé a mezőgazdasági munkával idegenben megkeresett gabona hazahozatalát. Bánffy miniszter - a sajtó közlése szerint - elismeréssel szólt a vidék szorgalmas és becsüle­tes népéről, „amelynek munkája meglátszik a jól megművelt földeken, a tiszta, szép házakon”. Hangsúlyozta, hogy sok jót hallott már az ország különböző gazdaságai­ban dolgozó vend munkásokról és most látta, hogy ezek a hírek nem alaptalanok.523 Gazdasági és szociális szempontból egyaránt fontos adatnak tekinthető, hogy 1943 októberében 431 mezőgazdasági munkás volt munkanélküli a Muraszombati járásban.524 A gazdasági és a szociális helyzet a háború miatt egyre könyörteleneb­bé vált. A különböző megszorítások, nélkülözések egymást váltották. A gumival való takarékoskodás céljából 1943. december 5-e és 12-e között a muravidéki autó­busz-forgalom is szünetelt.525 Rendelet jelent meg a mezőgazdasági munkálatok zavartalan elvégzésének biz­tosítására. A rendelet értelmében 1944. február 15-ig minden munkásnak el kellett szerződnie. Aki az említett időpontig nem tett eleget ennek, azt katonai behívóle­véllel hívták munkára. Muravidéken a munkások zöme időben elszerződött, csu­pán néhány esetben - a sajtójelentés szerint az előzetesen javasolt bérre való ráígé­­résre várva - történtek mulasztások. Az illetékes hatósági szervek azonban némi haladékot biztosítottak, időközben pedig a toborzás céljából kinevezett bizottság 523) MéV, 1943. július 30-án, XXXVII. évf., 31. szám, 1-2. p. 524) MéV, 1943. november 19-én, XXXVII. évf., 47. szám, 2. p. 525) MéV, 1943. december 3-án, XXXVII. évf., 49. szám, 1. p. 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom