Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)
III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 3. Vallási élet
Azokban a napokban, hetekben a vallási ünnepek, szertartások a magyarok lakta településeken szintén nagyon ünnepélyesek voltak, hiszen az embereknek ott különösen módjukban állt közösen kifejezni örömüket. Dobronakon (a települést a II. világháború alatt hivatalosan ismét Lendvavásárhelynek nevezték) a pünkösd megünneplése nyújtott méltó alkalmat arra, hogy a visszacsatolást méltassák. A településre ebből az alkalomból több pap érkezett, többek között Krantz csendlaki esperes is. Thurza Antal hazafias beszéde - sajtóközlemény szerint - különösképpen nagy élményt jelentett az egybesereglett embereknek.367 A Magyarországhoz visszacsatolt Mura menti területek római katolikus plébániáiban a szombathelyi püspöki titkár - a katonai közigazgatást irányító parancsnoksággal együttműködve - gyorsan, még a Szentszék képviselőjének konkrét utasítása előtt rendezni kívánta a papok működési helyével kapcsolatos kérdéseket. Már az 1941. május 1-jén írott levelében azt kérte a katonai parancsnokságtól, hogy a feltételesen hozzá tartozó járás lelkészei közül álljon módjában bizonyos cseréket végrehajtani. Az általa megkérdőjelezhető lelkészek ugyan magyar állampolgárok voltak, tehát formálisan nem szabadott volna őket kiutasítani az országból, azonban a teológiát már Szlovéniában végezték, és - mint szlovén származású egyének - a délszláv időszakban állítólag olyan politikai magatartást tanúsítottak, ami miatt a püspöki titkár szerint indokolt a vidékről való eltávolításuk. A követelést, állítása szerint, a magyarság és „a jobb érzésű vendek” egyaránt óhajtották. További indoklásként a levélben az is szerepelt, hogy „e szláv érzésű lelkészek kicserélése azért is fontos, hogy a befolyásuk alatt álló és igen vallásos vendeket megszabadítsuk a politikailag veszélyes vezetőiktől”. Javaslatként a püspöki titkár felvetette, hogy a Muravidéken csak akkor lesz nyugalom, ha az újonnan érkező, szlovénul beszélő lelkészek az „anyaországból”, tehát az ún. trianoni Magyarország területéről lesznek odatelepítve. A levél második felében konkrét és erélyes követelések szerepeltek: „1. Azonnal ki kell cserélni a/ Jerič Ivan bántornyai plébánost, akit a maribori szlovén püspök a felszabadulás után nevezett ki püspöki helynöknek; b/ Kozar Lajos bántornyai káplánt, mert magyarul egy szót sem tud; c/ Györkös István alsólendvai káplánt. 2. Még a katonai közigazgatás alatt: Bakán István alsólendvai plébánost és Holzedl Antal alsólendvai káplánt. Ez utóbbi magyar szempontból teljesen megbízható, de egyelőre nem tud magyarul, a hívei pedig magyarok.” Végezetül a püspöki 367) ZmÚ, 1941. június 7., 2. p. 204
