Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)

III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 3. Vallási élet

titkár közölte a katonai parancsnoksággal, hogy az idegen állampolgárságú lelké­szeket (2 fő) és az apácákat (4 fő) - akik 1918. október 31-e után jöttek a Muravidék­re - felszólította, hogy záros határidőn belül hagyják el a vidéket, és térjenek vissza „eredeti hazájukba”. Ezt követően bizonyára több tárgyalásra és egyeztetésre került sor az adott kér­dést illetően, amelyek során a püspöki adminisztráció elállhatott Jerič Ivan kiutasí­tásától. Jerič ugyanis - a püspöki titkárnak egy 1941. május 29-i levelére hivatkozva - június 2-án arról tájékoztatta a püspökség vezetőségét, hogy az általa irányított esperesség területén 3 olyan lelkész volt akkoriban, akik Stájerországból származ­tak (Zadravec Matija cserencsóci plébános, Prah Miksa cserencsóci káplán és Faj­diga Alajos belatinci káplán). Jerič továbbá azt közölte feletteseivel, hogy mivel szü­lőföldjükön az említettekre üldözés várna, az érintettek Magyarországon szeretné­nek maradni. Meg is kérte a püspököt, hogy kérésük érdekében járjon közbe. In­doklásként a továbbiakban megjegyezte, hogy „ezt követeli tőlünk a felebaráti és oltártestvéri szeretet és a kölcsönös igazság is. Strausz, Volper, Bednarik, Csárics, Horváth, Foky, Csacsics, Vadovics és Krantz lelkész urak is mind itt maradtak, mikor a jugoszláv hatóságok átvették a vidéket.” Jerič magyarázkodásával az 1919- es állapotra utalt. Hogy mennyire befolyásolta Grősz püspököt Jerič levele, és mennyire más szem­pontok voltak számára mérvadók az említett kérdés rendezését illetően, csak talál­gathatjuk, azonban 1941. június 17-én levelet írt a járási katonai parancsnokságnak Alsólendvára, amelyben kérte az említett járás katonai vezetőségét, hogy a három, június 25-i hatállyal kiutasított személy kérdésében (Zadravec, Prah és Fajdiga) le­gyen türelmes addig, míg állami szinten nem jár el a kérdés végleges rendezése tárgyá­ban. A püspök arra is utalt, hogy amennyiben sikerül az érintetteket megnyerni a magyar állam részére, az a lakosság hangulatát is kedvezően befolyásolná.368 A visszacsatolást követő hetekben a szombathelyi püspöki hivatalnál többen jelentkeztek szolgálatra azon papok közül, akik a Muravidékről származtak, szlo­vén iskolákat végeztek és a politikai változások időszakában a németek által meg­szállt, ún. délstájeri részen voltak alkalmazásban. Grősz megyéspüspök - a püspöki titkár 1941. június 2-án kelt levele értelmében - a kislippai (Lipa) születésű Zver István (később több évtizeden át alsólendvai plébános) és a Battyánfalváról (Rakičan) származó Rainer János esetében kilátásba helyezte felvételüket a szom­368) Szombathelyi Püspöki Levéltár. Acta cancellarie 1377/41. 205

Next

/
Oldalképek
Tartalom