Zágorec-Csuka Judit: Gábor Zoltán festőművész portréja (Lendva, 2002)
Szerkesztői előszó
tői-grafikai iskola, a figuratív ábrázoláshoz való ragaszkodás, s ezzel a klasszicizálódásra való szándékos törekvés (portrék, csendéletek, architektúrák) a XIX. század nagy tájképfestő és portréfestői hagyományainak követőjét láttatják Gábor vásznain. A freskók és a történelmi tablók még korábbi - a történelem előtti időkig - „időtlenségig" nyúlnak vissza. Ilyen a szülővárosnak, Lendva történetének a „megkonstruálása", melynek - Gáborvallomásából tudjuk -, mint megannyi más, történeti témájú „kép-tanulmányának" is a Feszty-körkép a fő ihletője. A fönti utalásszerű megállapításokból kifolyólag nem lenne szerencsés egy olyan skatulyába elhelyezni, amelybe nem tartozik. Annyit azonban elmondhatunk, a művészpályának az általános emberi tartalmakat és értékeket, a közönyt és az elbürokratizált világ ellentmondásait, csapdáit és kelepcéit felvonultató képein kívül a legmarkánsabb mondanivaló ezekből az „anti-tablóknak" is nevezhető képekből sugárzik. Az alapjában véve pesszimista szemlélet is mintha oldódni látszanék. A félelmek, az emberi gyengeségből és a közönyből származó problémák itt egy áttekinthetőbb és tisztább jövőkép felé mutatnak, melyből a XXI. század elején sem hiányozhat a „magyarok és nem-magyarok" között feszülő „közös akarat" megszületése, a kinti és benti harmónia megteremtése. Zágorec-Csuka Judit Gábor-könyvének egyik legfőbb érdeme, hogy az életmű fontosabb művészi opusainak, főbb motívumainak és kompozíciós megoldásainak ismertetése mellett az egyéniség világképének a fejlődését is nyomon követhetjük. Gábor emberi-művészi pályája tipikus példája annak, hogyan függ össze sors és alkotás, hogyan segíti kiteljesíteni egyik a másikat - állandó diskurzusban lélek a sorssal, sors a lélekkel és a külvilággal-, egy olyan korban, amelyben már csak a szép megváltó erejében bízhat az ember. Egy korábbi, vele készített interjúban arra a kérdésre, hogy bízik-e a szép erejében, a tőle megszokott határozottsággal válaszolta: „Csak abban hiszek!" Tiszta, a XXI. század elején is sok aktualitást hordozó kijelentés, hitvallás, mellyel méltán sorolhatjuk azok közé a lendvaiak közé - Zala Györgytől Pataky Kálmánig, Hadrovics Lászlótól Szúnyogh Sándorig -, akiknek bölcsője e kisvárosban ringott, s akik, ha jelképesen is, végül is mindig hazatértek szülővárosukba. Zoli barátunk, Isten hozott - nálunk, itthon! Bence Lajos 12
