Török Károlyné Miszori Marianna (szerk.): Virággal ékes. A népi bútorfestés hagyományai (Zalaegerszeg, 2012)
Az elsajátított technika és a visszatanítás mozzanatai
Megint csak száradni kell hagyni a tárgyat, hiszen hamarosan újabb festékréteg kerül rá. A teljes száradás után következhet az igazi virágozás, vagyis a színes festékekkel megfesteni a már sárga alapú mintákat. Ezt is megelőzi azonban a festékkeverés bemutatása, hiszen itt apróbb változás van. Temperára kell átváltani a földfesték helyett, természetesen a hozzáadott fele-fele arányú ragasztó hozzáadásával, csomómentes kikeverésével. Szokás kérdése illetve mestere válogatja a módszert, hogy elsőként a szirmok, vagy a levelek legyenek-e befestve. Ez nem hangsúlyos. A lényeg, hogy a tanítványok lássák át a logikus felépítést, miszerint a megrajzolt és már sárgával megfestett mintán elsőként a kiválasztott pl. a zöld festékkel kell dolgozni, és minden, ami a mintán levél, vagy inda, szár, az megkapja a színt. Természetesen, meg kell említeni, hogy fontos a sorrend, hogy felülről lefelé kell haladni a festéssel, hiszen ellenkező esetben maszatolódna, vagy újabb órákat kell várni a száradásra. Amennyiben a zöld színnel kezdődött a virágozás, akkor folytatható a piros színnel és így tovább, persze minden szín megfestése után száradási időket kell hagyni. Ez jó, ha minél több, de legalább pár óra. Tapintással megállapítható, ha már száraz a festett felület. A minta színes festését általában még egyszer meg kell ismételni. így már a sárga alapszín sem lesz látható, ha esetleg átütött volna még az első festékréteg felfestése után. Természetesen nagyon kedvelt a tanítványok körében, hogy az éppen aktuális évszámot megfestik a kazetta alján, esetleg egy szívbe rejtve. Kedves ajándék is lehet, egyben emlékeztet a festés évére. A virágozás befejező mozzanatához érve a kontúrozás következik. Ismét csak fehér és fekete festéket kell keverni ragasztóval, majd a tanítványok számára a talán legnehezebb része következik a bútorfestésnek: vékony ecsettel, nagyon eltalált mennyiségű festékfelvitellel a vonalak mentén bal oldalon fekete, míg jobb oldalon fehér színű kontúrvonalakat kell húzni. Az eredmény önmagáért beszél, hiszen mintha ki lehetne venni a megfestett virágot, szívet, csokrot, életfát a képből, olyan szép keretet és más dimenziót ad a kontúrvonal. Talán ennél a pontnál dől el minden alkalommal, hogy kitartó tanítvány-e a leendő bútorfestő. Hiszen ezekhez a vonalakhoz, hogy megfelelően mutassanak, nagyon sok gyakorlás és türelem kell. Végül, hogy még szebb és díszesebb legyen az alkotás, lenolajba mártott ecsettel többször át kell kenni a már teljesen megszáradt festett kazettát. Általában erre több órával a kontúrozás után, de leginkább egy nappal később kerül sor. A cél nem csak a szépítés, hanem a védés és a tartósítása is a tárgynak, hiszen a lenolajozás után szárazra törölve már minden külső behatásnak ellenáll. Minden pillanatot érdemes megőrizni, ami a lenolajozás alkalmával történt a tanítványoknál, hiszen az az öröm, mely a saját alkotásba fektetett hosszadalmas munkát kárpótolta, mindenkivel feledteti a sok gyakorlást, száradási idővárásokat, szűnni nem akaró felületcsiszolásokat. A bútorfestés is, mint a legtöbb alkotótevékenység, leginkább csendet varázsol maga köré. Alkotó csendet. Mely csend a tárgyakban szólal meg tovább az újabb, utánunk jövő generációknak. A visszatanítás mozzanatai, technikája, szakmai titkai e kiadványban megtalálhatók. Mesterektől tanulva, tanítványként továbbadva, tanítványoknak. Legyen tehát az új tanítványok munkája is Virággal ékes! 45
