Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Kik, mikor és hol készíthették és viselték a többnyire az örökösöktől vásárolt darabokat?
8 többé-kevésbé hímzett, fehér gyolcs vállkendőt, 3 színes gyapjúfonállal hímzett, kétszeles, fekete klottkötényt, 1 leányka részére varrott ünneplő mellényt, „puruszlit”, 1 menyecskére való, hímzett, téli, testhez álló dolmányt, 4 asszonyi fejrevalót azaz „kontyot” néhány kontypántlikával, 1 pár gyönggyel hímzett, kötött gyapjúkesztyűt, 1 nyakra való gyöngysort s néhány kevésbé jelentős, illetve újabb viseleti darabot. Minden esetben közlöm az egyes tárgyak muraszombati leltári számát, (pl E 45. sz., E 588. sz.). KIK, MIKOR ÉS HOL KÉSZÍTHETTÉK ÉS VISELTÉK A TÖBBNYIRE AZ ÖRÖKÖSÖKTŐL VÁSÁROLT DARABOKAT? Hogy ezt megállapíthassam, fel kellett keresnem az eladókat - szerencsére sokan éltek még közülük - az idős szomszédokat, rokonokat. Megtudtam, hogy a múzeumba került darabok gyakran nem ott készültek, ahol azokat eladták. Kiderült az is, hogy a nevezetes kiklinyek egy részét már az örökhagyók is anyjuktól, anyósuktól vagy más rokontól örökölték. A gyűjtemény leggazdagabb együttese az 1889-ben született, 1961-ben elhunyt petesházi Simonné Mátyás Katalin hagyatéka, melynek egy részét, például a kiklinyeket ő is örökölte. (Már itt meg kell említenem, hogy a lendvavidéki magyarok - főleg ha az anyaországiakkal beszélgetnek - változatosan használják az asszonyok nevét. Jelen esetben Simon Katalin, Mátyás Katalin, Simonné, ragadványnevén Gyurkóné ugyanaz a személy.) Ez az évek során különböző rokonoktól összevásárolt együttes azért is értékes a néprajzkutató számára, mivel egy módos, hagyománytisztelő asszony és anyósa (anyja?) kb. 1870-1920 között készített ruhadarabjait tanulmányozhatjuk általa. Megjegyzem, hogy az anyós 1870 évszámmal jelzett tulipános ládája is bekerült a múzeumba, s a még élő szomszédok, rokonok emlékeznek arra is, hogy Katalin asszonyt régi szokás szerint miként öltöztették fel, és mely ruhadarabokra fektették 1961-ben a koporsóba. Simonné 75 éves menye 1988-ban így emlékezett anyósa viseletére, s hogy miként került a hagyaték a muraszombati múzeum gyűjteményébe: „A férjem édesannya, Simon Katalin még kontyos asszony vót, de mikor én idekerültem ’58- ban, már nem hordta a kontyát és semmit sem a régi ruháiból. Régiesen öltözött, de mindene el volt rakva a ládába... Vót a mamának talán nyolc vászon meg gyolcs ünge és mindegyiken vót főszedés és hímzés is. Vót egy ugyanilyen szoknyája, mint ez a rózsás (amit mutat éppen), a pártája is illen vót, meg a bélése is. Talán ugyanaz a varróné varrta mind a kettőt. Vót négy nyakravaluja (vállkendője) is, fehér gyolcs, a szélén horgolásos és slingelt fodorral, a hímzése meg mindnek piros és fehér vót, de vót még egy tiszta fehér is... A nyakában meg mindig egy csomó gyöngy vót piros meg fehér üvegbül, de azt is elvitték. Az még az öreg mamától maradt neki, meg a pacsa és a kiklinyek is... Amikor az anyósom meghalt, az uram a lánytestvérével mögosztozott mindenen, ami utána megmaradt. Az is itt lakott a faluban, és az anyósom vele lakott, de már mindegyik meghalt... Ami az öreg zsuppos faházban maradt, akkor mindent elégettek, amikor a házat eladták. De előbb a férjem elvitte hozzájuk is a direktricát (igazgatónőt) és az ott is megvett sok mindent... Mert talán ’72-ben vagy akörül, itt vót a murskai múzeumtól a direktrica a belanténci pénzügyessel, aki szépen beszélt magyarul. Azon a nyáron... ők sűrűn jártak ide, hogy meg akarják venni az anyósom régi holmiját, tudták, hogy van sok. Elvitték az üvegre festett képeket is mind, legalcibb tizet és jól megfizették... (Örömmel eladtak mindent, amit lehetett, mert a család akkor nagyon szegény volt.) A 17. fotón az ünneplőbe öltözött Simon Katalin látható József fiával a régi hetési viseletben. Radamosról két hajdani „kontyos asszony” hagyatékából sikerült Vlasta Korennek néhány jelentős darabot megvásárolnia. A leszármazottak ezúttal is sok értékes visszaemlékezéssel gazdagították ismereteinket. Az 1863-ban született Nagy Rozália született Kepe 1939-ben hunyt el. A Bongyor melléknevű család is módos volt. A fiútestvérek az apai házba vitték feleségüket, ahol halálukig közösen gazdálkodtak. Kepe Rozáliától egy bokrosujjú ing (E 46), egy ünneplő felsőszoknya (E 45) és egy asszonyi „konty” azaz főkötő (E 42) illetve kontypántlika került a gyűjteménybe. Ezeket fiatal menyecske korában varrathatta. A rokonoktól hallottam azt is, hogy Rozália stafírungjába mintegy 8 színes, karton felsőszoknya, 6 gyapjúhímzéses kötény, tucatnyi kézzel 6
