Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Az egyes viseleti darabok elemzése
számmal datált tulipános ládáját szintén a múzeum őrzi. Az ötödik alsószoknya, „kikliny” (E 588) anyaga lenvászon. Szabása, az 5 szél egymáshoz varrásának módja, sűrű és apró ráncolása hasonló az előbb ismertetettekhez. Hossza 75 cm + a 9,5 cm széles derékpánt. Bősége 294 cm. Valószínűleg Felsőlakosban varrták. A fehér vászon felsőszoknya, „kikliny” „kiskikliny” (?) Hetés területéről más hazai közgyűjteményben, úgy tudom, nem őriznek ilyet.1’ Az ugyancsak Gyurkóné hagyatékából vásárolt, 5 kitűnő állapotban megmaradt kikliny azért okozott nagy meglepetést, mert Bellosics Bálint már 1903-ban azt írta, hogy a „kidin” a pacsánál is korábban kezdett pusztulni, s aligha lehetne belőle az egész vidékről (Hetésből) 5-6 darabot még összeszedni.10 És most nem is egyet, nem is kettőt, hanem ötöt nyílt lehetőségünk tanulmányozni, méricskélni, készítését aprólékosan megfigyelni. Mivel a muraszombati leltárkönyvből nem derül ki egyértelműen, hogy az 1968-ban részben „kiskikliny”-nek leltározott 5 szoknya közül melyeket viseltek alsó- illetve fölsőszoknyaként, az alábbiakban csak azon vászonszoknyákkal foglalkozom e címszó alatt, melyek derékpántját piros fölszedéses, szőttes sáv is díszíti. Ezeket általában 5 vagy 5+1 szél háziszőttes, pamutos lenvászonból kézzel varrták, bár akad közöttük egyetlen 4 szeles (E 532) is. Utóbbi Völgyifaluban készült, de Petesházán adták el. (Hossza 80 cm, derékpántja 80x5,8 cm, ebből egy 2,8 cm-es sáv fölszedett díszű.) A többi fehér szoknya főbb jellemzői valamint a leltárkönyv szerinti népi neve: E 488 (9. kép): „kikliny”, lelőhelye Petesháza 38. Bősége 5+1 szél, hossza 93 cm, bősége lent 345 cm, derékpántja 68x6 cm. E 531 (10. kép): „kikliny”, lelőhelye Petesháza 38. Bősége 5+1 szél, a has előtti szél durvább vászon. Hossza 90 cm, bősége lent 356 cm, derékpántja 71x6,7 cm, ebből a fölszedett betét 29 x 6,7 cm. E 566: „kikliny”, lelőhelye Petesháza 38. Bősége 5+1 szél, hossza 93 cm, bősége lent 345 cm, derékpántja 67,5x7,2 cm, ebből a fölszedett betét 31x7,3 cm. E 568 (11. kép): „kiskikliny”, lelőhelye Petesháza 87. Bősége 5 szél, hossza 82 cm, bősége lent 290 cm, derékpántja 70x6,3 cm, ebből a fölszedett, hímes betét 29x6,3 cm. Az alábbiakban az E 488. sz. kikliny szabásrajzát (VIII. rajz) és 9. kép részletes leírását közlöm. Színes fotóján jól látható, milyen szabályos, apró ráncokba szedték a vásznat, mégpedig olyan időtállóan, hogy egy évszázad múltán is kifogástalan állapotban maradt. Anyaga háziszőttes lenes vászon, melyből a kötény alatti szél anyaga némiképp vastagabb. Kézzel varrták, a szélek egymást fedik. A hasnál mély hasíték van, a derékpánton két gomblyuk, de kötő nincs bennük. Az 5 szél finomabb vásznat sűrű, dőlt ráncolással dolgozták be a 67x6 cm-es, szintén durvább anyagból varrt derékpántba, mely alatt a rakásnak ható, apró ráncokat körös-körül házi cérnával két sorban levarrták, rögzítették. A szoknya visszahajtója saját anyagából készült, 4,5 cm széles. A derékpánt hátsó részét 30 cm szélességben piros, fölszedéses sáv díszíti. Hossza a derékpánttal együtt 93 cm, bősége 345 cm. (A készítés idejére vonatkozó leltárkönyvi bejegyzés minden bizonnyal téves, hisz Mátyás Katalin semmiképp sem varrhatott már az 1920-as években kézzel ilyen munkaigényes darabot. E kikliny is a már említett E 1435. leltári számú tulipános láda tartozéka lehetett az 1870-es években.) Az újabb, már tarka szoknyák Az újabb típusú, tarka gyári kelméből általában már géppel varrt hetési szoknyák 1880 táján válhattak közkedveltté a fiatal menyecskék között. Az E 45 sz. „kikliny”-t (?) azaz aprólékos gonddal varrott, eddigi ismereteink szerint jellemző szabású ünneplő szoknyát (12. kép) 1910-ben már egy hagyatékból vásárolták Radamoson. A szoknya fekete alapon bordó virágos, laza szövésű kartonbé>l készült, körös-körül sűrű, apró ráncokba szedett és széles, függőleges, élénk csíkos derékpántba foglalt. A derékpántot fent zöld zsinórral szegték körül, majd sárga cérnával gépelt futómintával, „nyargalással” díszítették, melyet kevés hímzés - kék, laposöltéses pettysor - gazdagít. A szoknya alját szintén zöld zsinórral szegték körül és felette is sárga gépi tűzés, szegőzés díszük. Hossza 80 cm, ebből 9,5 cm-es a derékpánt. Kötény alatti részére a derékpánt anyagából zsebet varrtak. Az E 93. sz. szoknya (egyesek még ezt is „kikliny”-nek nevezték) ennél jóval egyszerűbb kidolgozású. A kapcai Szarjas Mária nagyanyjáé 11