Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Az egyes viseleti darabok elemzése
muraszombati múzeum gyűjteményét. Ezért nem volt könnyű, néha nem is lehetséges, történetüket, „életüket”, készítőjüket, a viselés módját felderíteni. A legmeghökkentőbb azonban az volt számomra, hogy az e vidéken oly jelentős „bujtatásos”, „darázstisztes”, „darázslépes” öltés készítésére nem emlékezett már senki, annak varrását népi iparművész munkatársaimtól tanulták meg újra ők is. Több a hetési népművészettel, főleg a vászon férfi inghímzésekkel foglalkozó hímzéskutató is felderítette, miként készültek a már csak kevés példányban az utókorra maradt egyenes szabású, pálhás, vállfoltos ingek fehér pamutfonállal kivarrott, dús hímzései. De mivel a régi mellévarrott ujjú vászon női ingek kézelőin és a kontypántlikákon is szinte mindig alkalmazták ezt a sajátosan hetési öltésmódot, felkértem a letenyei Készéi Sándornét, tanítsa meg olvasóinkat is a „bujtatásos hímzés” készítésének módjára. Kérésünket teljesítette is (lásd TV/a rajz), hisz 1952 óta ő a zalai népművészet ápolásának talán legkiválóbb képviselője, aki évtizedek során számos népművészeti szakkör tagjait tanította a zalai népi hímzések sajátosságaira. Köszönet érte! A viseleti darabok életének nyomozása során készült feljegyzések, adatközlések egy-egy gépelt példányát szeretném a lendvai és kanisai múzeum adattárában elhelyezni. E kötetben ugyanis csak a leglényegesebb adatokat közölhettük, mert a kötött terjedelem miatt fontosabb volt a ritka értékes gyűjteménydarabok szabás- és hímzésrajzainak, fényképeinek közzététele. Végül köszönetét kell mondanom a lendvai Varga Sándor helytörténésznek, aki nemcsak adatokkal, de régi fényképekkel is segítette munkámat. Hasonlóképpen köszönet illeti a lendvai Danes, a petesházi Vida és a radamosi Kalamár családokat is, mivel évek során át segítségemre voltak a vizsgált tár gyi anyag azonosításában. AZ EGYES VISELETI DARABOK ELEMZÉSE Az ing, „üng”, „bugyrosujjjú üng”, „bugyros”, „ümög” (Il/a modellrajz) A nyolc fehér gyolcsból, illetve perkálból szabott, kézzel varrott, rövid derekú ing mindegyike a nyak körül erősen és sűrűn ráncolt, mellévarrott ujjú, igen bőszabású.. Feltételezett készítési helyük a kézelő-hímzéseket ábrázoló V. és VI. rajzon a leltári szám után olvasható. Az E 496. sz. perkáling szabásrajza (IH/a rajz) azt példázza, hogy a drága gyári kelmének szinte egyetlen darabkáját sem hagyták veszendőbe menni. Más ingeknél a hasítékot elől egy vagy két fehér porcelángombbal (E 598, E 496) gombolták be, néha azonban csak a két gomblyukba fűzött pántlikával (E 497) kötötték a hasítékot össze. Az ingek elejét elvétve egyszerű piros hímzéssel, díszítőöltésekkel (E 497) , esetleg kis bordó, fölszedett szövésű vászondarabkával (E 459) hangsúlyozták ki. A hónaljban minden esetben négyzet alakú betoldás, pálha található. A 2-3 cm magasan sűrű, apró ráncokba szedett ingujjak végét a válltól mintegy 50 cm-re pántba foglalták. Ez 3 részből áll (Il/b rajz): A legfelső a 2-4,5 cm széles, piros geometrikus mintájú gyári szalag, a „csetót” vagy „szoritu”. Ez többnyire két gomblyukkal készült, benne pántlikával, hogy az ing ujját a felkaron, a hónalj alatti hasítéknál megfelelő szorosan köthessék meg. A pánt „szoritu” alatti részét változatos motívumokkal, gazdag fantáziával kihímezték. Ha az V. és VI. rajzokon és az 1-8. sz. fényképeken a régebbi, 1870 körül készített kézelőhímzéseket figyelmesen tanulmányozzuk, feltűnik a bujtatásos öltések uralkodó volta, szerkezeti jelentősége, valamint a hímzések tömöttsége. A bujtatásos sáv szélét néha piros laposöltéssel (E 497) rögzítették, míg más alkalommal (E 459, 3. kép) a bújtatások közepét díszítették apró, piros öltésekkel, „gyöngyszemekkel” (E 89, 2. kép). Többnyire érződik, hogy ezeket a fehér és piros pamutfonállal - néha kékkel is - hímzett, helyenként vagy szakaszosan élénkített futómintákat ügyes kezű, erre specializálódott asszonyok készítették, akik idővel az elődöktől tanult hagyományos technikát igyekeztek az új divatáramlatokkal (pl. szabadrajzú hímzéssel) gazdagítani, ötvözni. (E 459) Az iskolában tanult kézimunkák hatására kezdett elterjedni az E 496 sz. (8. kép) ing ujján is látható kék, piros és fehér pamutfonállal varrt, geometrikus, szálszámolásos futóminta, amivel a petesházi Mátyás Katalin ingének kézelőjét hímezték. 1920 után efféle inget nem varrt már senki. Az ingujjak szélét csaknem mindig két sor hurkolt, varrott csipkével szegélyezték. 9
