Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)
IV. Interjúk, kritikák a muravidéki magyar irodalomról, a szlovén-magyar fordításirodalomról, a szomszédos Zala megye és a klasszikus magyar irodalom költőinek köteteiről
Kit vagy mit jelképez az eltévedt lovas, Ady versének lírai hőse, ez a ködfüggöny mögé rejtőző, „vakon ügető” misztikus alak? Az irodalomkritika három lehetséges választ is megfogalmazott: jelentheti magát a költőt (én-vers); a sokat szenvedett nemzetét (sorskérdés-vers); a háborúba belehajszolt modern embert (az elidegenedés drámája). A századelő embere tehát - az utas -, aki a múlt és a jövő szorításában él, s akinek sorsa a világháború okán, akárcsak az emberiségé is, végzetessé vált. A koporsója a Nemzeti Múzeum csarnokában - megérkezés az örökkévalóságba temetése: Budapest, 1919. január 29. Késő délután volt a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Elsőnek érkeztem az Anyanyelvek napja konferenciára, amelyet itt szerveztek meg, és izgatottan vártam az előadókat, meg az anyanyelvről szóló előadásaikat. Az anyanyelvem megünneplése céljából háromszáz kilométert tettem meg Lendváról Budapestre. Közben a pénztárosnő ajánlotta, hogy nézzem meg az Ady-kiállítást, amely a díszterem szomszédságában van. O hívta fel a figyelmemet Adyra. Várakoztam, és a fejemre tettem a fülhallgatót, amelyből Móricz Zsigmond búcsúbeszédét hallgathattam. Közben Ady temetéséről szóló dokumentumfilmet néztem a képernyőn, ahogy a Nemzeti Múzeumból viszik a koporsóját ki a szabadba, és teszik fel egy halottaskocsira, majd díszkíséretben vonulnak az összegyűlt polgárok Ady utolsó útjára. Ünnepélyes és szomorú eseménynek tűnt, amikor a nemzet elgyászolja az elhunyt váteszét, költőjét. Móricz búcsúbeszédéből sugárzott a szeretet és az elismerés Ady iránt. Az volt benne a meglepő és egyben a felemelő érzés is, amit elmondott a Költő fekszik a ravatalon... című gyászbeszédében: „Ki volt, akit ennyien állunk körül, hogy hódolatot adjunk neki, ma, mikor megszűnt minden hódolat minden hatalom megszemélyesítői előtt?... A forradalom költője, éppen az átalakult világszemlélet szellemi vezére fekszik ravatalon; megilleti őt a lelkeknek minden hódolata, tömjéné és aranya. Embertestvérünk fekszik itt, akinek egész élete abban telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat, ő átkozta el a mi átkainkat. Ö szerette helyettünk az emberiséget, s ő szenvedett érettünk az emberektől. O szíjta fel a mi borunk mérgét, s ő fizette le értünk a nyomorúság adóját... Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek fel az ő igéit, és hajtsátok végre az ő életének törvényét!” Megálltam a kiállítás utolsó táblájánál, Ady utolsó versét olvastam. Ezzel a költeménnyel, az Üdvözlet a győzőnek cíművel zárul Ady Endre hatalmas életműve. Egészen pontosan ez a vers áll annak a kötetnek a végén, melyet Földessy Gyula állított össze, s adott ki 1923-ban. Az utolsó hajók összeállítója a versek születésének ideje szerint sorakoztatta egymás után a költeményeket, így 194
