Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970 (Győr - Lendva, 1995)
Előszó
nyelvű előadást, ha ugyanazon a napon lesz egy szlovén nyelvű előadás is. Mivel más kiút nem volt, rövid idő alatt betanultak egy szlovén nyelvű darabot is; így kerülhetett bemutatásra Lendván a magyar színdarab. A leírtakhoz hasonló határozatokat kaptak másutt is, ahol magyarul akartak előadásokat tartani. A magyaroknak szlovén nyelvű szerepeket is kellett játszaniuk, azaz áldozatot kellett hozniuk azért, hogy anyanyelvükön művelődhessenek. Sajnos, az 1930-as évek után még ezt is lehetetlenné tették... Aztán jött a fordulat, és a Muravidék újra Magyarországhoz került. A falvakba magyar tanítók jöttek. Ezek a téli hónapokban színdarabokat tanítottak és különböző tanfolyamokat szerveztek többségükben a magyar nyelvtudás tökéletesítésére. Azokban a falvakban, ahol voltak iskolák, a téli hónapokban az ifjúság betanult legalább egy színművet. Saját falujukban rendszerint kétszer adták elő, majd vendégszerepeitek más falvakban is. Ez a lelkes közművelődési munka a későbbiekben is éreztette a hatását. Az a fiatal generáció, amely 1941-1945 között részt vett a színdarabok előadásában, a háború után sem hagyott fel vele. Már 1946-ban elkezdték a legtöbb magyar faluban a színdarabok tanulását. Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy a hatóság akkor már nem tiltotta, nem ellenezte, sőt ösztönözte a magyar nyelvű előadásokat. A magyar nyelvű színdarabokat többnyire az itt maradt könyvekből a téli hónapokban az iskolákban tanították be, azokban a kis falvakban pedig, ahol nem volt iskola, magánházaknál, a szomszéd falvak tanítóinak irányításával gyakorolták a szerepeket. Volt olyan falu is, ahol egyszerre két színdarabot is tanultak. Ezeket az ifjúsági szervezet vagy az önkéntes tűzoltóegylet nevében vitték színre. Az előadásra legtöbbször tavasszal az iskolában került sor, ahol pedig az nem volt, ott egy pajtában. A díszletek elkészítésében a szereplőkön kívül az egyes családtagok is segédkeztek. Külső anyagi támogatást nem kaptak. A színpadhoz szükséges deszkaanyagot is a házaknál szedték össze. Az anyagiakat: a világításhoz a petróleumot, a színpadhoz szükséges papírt, szöget stb. a belépődíjakból fedezték. A darabot rendszerint szombat este mutatták be először a közönségnek. Ezt főpróbának is nevezték. Másnap, vasárnap többnyire a környező falvak lakosságának játszottak. Egy-egy sikeres darabot többször is színre vittek. A lakosság jó része kétszer is megnézte az előadásokat. Ezután vendégszereplések következtek a magyarlakta falvakban. A szereplők egy része lovaskocsin utazott oda, ahol vendégszerepeitek, akinek azonban volt, kerékpáron ment. Az ilyen rendezvények rendszerint kölcsönösek voltak, ezért a vendéglátó falu ifjúsága is segédkezett a vendégeknek a színpad felállításában. A színdarabok kiválasztása és megtanulása kezdetben mindenütt helyi kezdeményezés alapján történt, hisz nem voltak még szervezett falusi művelődési egyesületek. A Szlovén Köztársaság első Alkotmánya - melyet 1947-ben hozott az akkori parlament - 12. szakaszában kimondta, hogy a köztársaságban élő nemzeti kisebbségeknek joguk van az anyanyelven való kulturális tevékenységre, az anyanyelv használatára. A Lendvai járás közigazgatási szervezetén belül 1948. végén alakult meg az úgynevezett “közművelődési osztály”. Ennek feladatkörébe tartóit?
