Bokor József (szerk.): Az anyanyelv a kétnyelvűségben - A Maribori Magyar Intézet kiadványai (Lendva - Maribor, 1999)
Kétnyelvűség és anyanyelvűség
még ezzel sem elégedett meg, s tovább folytatódott - kissé átrendezve bár - az ügy kirakat-jellegének az erősítése. Mint ahogy az az egyik statisztikából kiderült, volt olyan év, hogy szinte minden hétre esett egy politikai vagy pedagógiai küldöttség látogatása a lendvai általános iskolában. Lényegesebb, nem módszertani, inkább csak technikai előremozdulást a kétnyelvű oktatás történetében az 1981-es esztendő hozott a Muravidéken, amikor az ún. irányított oktatás égisze alatt Lendván pedagógiai, közgazdasági és fémipari szakosítású kétnyelvű középiskola, a Maribori Pedagógiai Akadémián pedig a lektorátus mellett magyar tanszék is megkezdte működését. A középiskolában is az általános iskoláéhoz hasonló modell szerint folyt az oktatás. Ez annyit jelent, hogy a magyar nyelv és irodalom órákon kivül a terminológia elsajátítására korlátozódik a magyaroktatás, kiegészítve ezt az űn. “nemzetiségi programmal” a történelem, földrajz és a művészeti nevelés keretében minimális belső óraszámmal. Főleg a vegyes házasságokból származó, a nyelvcsere határán ingázó, nagyfokú identitászavarral küszködő gyermekek számára azonban ez már nem jelentett megoldást. A kétnyelvű iskola elpolitizálását kell látnunk abban is, hogy a nemzetiségi hovatartozás kinyilvánítását a központi szervek sohasem tartották fontosnak “óvatosságból” sem. Ezzel is szolidaritást vállalva a karintiai szlovén kisebbséggel, ahol éppen ez időben folyt a “ne hagyjuk magunkat megszámolni” mozgalom, tiltakozásképpen az osztrák kormány túlzott és merev, tanulólétszámot követelő oktatáspolitikája ellen. Ezért a tanulók nemzeti megoszlását csak annyiban tartották fontosnak, amennyire a pedagógiai gyakorlat és a nyelvi kommunikáció szempontjából elengedhetetlenül szükséges volt. A magyar tanulók létszámának a megállapításánál a már említett vegyes házasságok miatt csupán becslésekre hagyatkozhatunk. Egyes vélemények szerint már alig éri el az 50-50 %-os arányt. A magyar nyelv presztízse tovább csökken, vele az azonosságtudat, mely “felnőtt” iskoláskorban nagyfokú öntudatzavart eredményez. Ahogy ezt nemrég egy tanulmányban olvashattuk: a már óvodáskorban kialakuló másodnyelv-dominancia és az egészséges bilingvizmus helyett egyre inkább a nyelvek diglosszikus jellegű hierarchiája válik uralkodóvá (Székely 1995). A magyar nyelv presztízse pedig mindig is rendkívül alacsony volt már korábban is. Ma már azt is elmondhatjuk, hogy nemcsak a nyelv presztízse volt mindig is alacsony, hanem a magyar kulturális értékeké is. Hogy a történelmiekről ne is beszéljünk. A későbbi fázisban a magyar nyelv presztízse már nemcsak a többségi nemzet gyermekeinél csökkent, hanem a kisebbségi érzés kialakulása következtében a magyar gyermekeknél is. A magyar nyelv presztízsének romlását pedig nagyfokú identitásvesztés-identitászavar kísérte. E komplex probléma még a nyelvhasználatnál és a nyelvi egyenlőség fokozatos megszűnésénél is súlyosabb gond, hiszen szinte észrevétlenül játszódik le. Ebben nagy szerepe volt a rossz és gyatra fordítású tankönyvek mellett a Vajdasági Tartományból behozott tankönyveknek is. Ezekben a később “nagyszerb” megalomániába átcsapó közös “jugoszláv eszmeiség” nyomai fedezhetők fel már a 80-as évek elején. Ez abban nyilvánult meg, hogy a magyar irodalmi tankönyvekből lassan kiszorultak a magyar irodalom kasszikus alkotásai, helyüket pedig fokozatosan a jugoszláv népek és nemzetek irodalmi szemelvényei foglalták el. Az effajta szemlélet ellen lázadtak fel a 80-as évek közepén szlovén oktatásügyi dolgozók - az “alaptantervet” ugyanis a szerb központú hatalom a köztársaságokra is ki kívánta terjeszteni. Külön tanulmányt érdemelne az 1981-től bevezetett szakirányú oktatás, amelyet hibái és ellentmondásai miatt akkor már a Vajdaságban és másutt is elhagyásra kárhoztattak. Ez a kétnyelvűségen belül az anyanyelv oktatását éppen annyira nem tartotta fontosnak, mint az általános iskola felső tagozataiban. Ugyanakkor “nagy hangsúlyt helyezett” minimális heti óraszámban a magyar nyelvnek mint a környezet nyelvének az oktatására. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a szakirányú oktatásnak mint felesleges, mihaszna dolgot még az érettségit is sikerült eltörölnie. Az első lényegi változás a kétnyelvű pedagógiai gyakorlatban a rendszerváltással következett be. Az 54
