Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)
Shopping Oltárijóban
Shopping Oltárijóban Június hatodikán, majdnem három héttel a megérkezésem után, már önállóan és rutinosan odataláltam a helyi „Wal-mart” nevű bevásárlóközpontba, s annak „One Hour Photo” feliratú standjához. Hogyisne, hisz egyszer már - még ottlétem első hetében - voltam ott a sógorommal, aki mindenképpen szerette volna kipuhatolni, mit szeretnék ajándékba kapni. Aznap megelégedtem két Glenn Gouldcédével, de jeleztem, hogy nem lenne kifogásom az ellen sem, ha megajándékozna egy jó gumicsónakkal és hozzá egy mentőmellénnyel, merthogy ez egy régi megvalósulatlan álmom. Utána voltunk egy „Everything for one dollar shop”-ban, meg egy másikban, ahol a vevő maga mérhetett magának zacskóba mindenféle magvakat, gyümölcsöket, csoki- és cukorféléket, leves-, mártás- és szörpkészítéshez való porokat, gumi- és zselécukorkákat, szárított halat és disznófüleket, kutyának való műcsontot, kutyagumit és még miegymást. Akkor, május vége felé a sógorom kissé elszállt, tűi bőkezű, tűi nagylelkű akart lenni, de már akkor, abban a szárnyalásban is lehetett érezni, hogy néha kissé meg-megtörik, meg-megtorpan, s a realitás talajára hull vissza. Csónakot venne vadonatújat, de mentőmellénye van egy otthon neki is, így majd azt mellékeli a csónakhoz. „Na és mi lesz az evezőkkel^ Azokat hogy fogod a repülőre vinniG’ - kérdezte, hogy kipuhatolja, mennyire szeretném komplettírozni ladikos felszerelésemet - az ő pénzén. „Nem, evezők nem kellenének hozzá. Azokat megvenném otthon, vagy magam faragnék hozzá evezőket, olyan girbe-görbe rusztikusakat, mint a vasvillám, gereblyém meg az ásó nyele” - válaszoltam. Látta, hogy aránylag szerény vagyok, kevesebbel is beérem, hogy egyáltalán nincs szándékomban lehúzni a bőrüket, s ha kevés is a költőpénzem, shoppingolni 46
