Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)
Az első hétvégém öcsémnél
AZ ELSŐ HÉTVÉGÉM ÖCSÉMNÉL Első kanadai hétvégémet öcsémnél és családjánál töltöttem. Előző nap a pickeringi fedett csarnokban megrendezett bolhapiacon volt találkozónk. A bolhapiac-látogatás közben „balkánosan” komoly gondok voltak az illemhellyel, mert több száz vagy inkább több ezer emberre csak néhány férőhelyes vécé jutott. Ezért - még mielőtt Scarborough-ba robogtunk volna - sebtében el kellett autóznunk egy aránylag közeli „Donuts”-ig. Ez valamiféle cukrászda, ahol elsősorban a nevében is fennen hirdetett, olajban sült, porcukorral meghintett fánkot lehet venni és enni, meg néhány fajta más süteményt, s hozzá kávét, teát vagy üdítőt. No meg amúgy civilizáltan, kanadaiasan, nem balkániasan, szép komótosan könnyíthet magán az ember. A „Donuts” kapcsán hadd említsem meg: a húgom csodálkozott azon, hogy az öcsém megtalált minket, hisz sebtiben elrobogtunk a bolhapiac előtti parkolóból, anélkül, hogy megbeszéltük volna, melyik „Donuts”-ban találkozunk újra. Ezek ugyanis - akárcsak az áruházak és vendéglők bizonyos fajtája - lépten-nyomon megtalálhatók egy városon belül is. Küllemre úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, vagy mintha klónozták volna őket. Talán még mindegyikük belseje is egyforma. Öcsém és felesége, már Scarborough-ba, azaz hazafelé menet az autóban, faggattak, mit szeretnék enni. „Honnan tudjam én azt így előre, ha még éhes sem vagyok, s azt sem tudom, miféléket lehet errefelé enni.” - volt kitérő válaszom. Megálltunk egy nagy bevásárlóközpontnál, s én bementem oda öcsém feleségével, Lindával vásárolni. Öcsém meg ezalatt a videotékába ment keresgélni, kiválasztott és kikölcsönzött négy videokazettát. Linda folytatta a faggatást, hogy mit szeretnék enni, mire végül kiböktem, hogy nekem nincsenek külön kívánságaim az étkezéssel kapcsolatban. Csak azt kértem, hogy az étel ne legyen túl 10
