Kovács Attila (szerk.): Hova megyünk, bajtársak? - Világnak! Szlovénia és az '56-os magyar menekültek (Ljubljana - Lendva, 2016)
Bence Lajos: Ötvenhat közös ügyünkké vált
nek egyik eklatáns példája, amely a Kárpát-medencében is egyedülálló. A lenti laktanya híradós százada ugyanis - előzetes egyeztetésekkel - kamionnal lépte át Rédicsnél a magyar-jugoszláv zöldhatárt. A szlovéniai magyar sajtóban erről az eseményről ennyi áll leírva: „A kapott utasítások szerint ezeket a személyeket határőrségünk fogadta és lefegyverezte. Mindezeket a polgári és katonai személyeket befogadó-központokban helyezték el.” Erről a példátlan eseményről Marton Zoltán, „az idők tanúja” így emlékezik 2006-ban: „A híradós század és a lövészektől is 7-8 tiszt és a legénység közül is elég sokan 1956. november 4-én telj es felszereléssel, katonai járművekkel a (jelenlegi) rédicsi határátkelőhelyen elhagytuk az országot. Tervünk az volt, hogy valamiképpen Nyugatra, Ausztriába kerüljünk, de végül ez nem sikerült. Erről ugyan előtte délelőtt tárgyaltunk Rédicsen a jugoszláv határőrökkel, de azok azt mondták, nem tudnak most válaszolni, csak délután két órakor. A megérkezett jugoszláv tábornoktól azt a választ kaptuk, hogy beengednek bennünket Jugoszláviába”.10 A szovjet tankok pedig már a vasfüggöny idején megépített, szinte teljes határzárt jelentő hadi állomásnak számító Lenti felé tartottak, így visszaút már nem volt. „Az első csalódás akkor ért bennünket, amikor egy jugoszláv katonai jármű a magyar kocsisor elé állt, és azt kellett követnünk. Hiába kértük a jugoszlávokat, hogy Ausztria felé szeretnénk menni, de erre nem került sor, mert azt mondták, Jugoszlávia semleges ország.”11 A „semleges ország” meghatározás mögött persze sok minden megbújik: egyrészt az államhatalmi szervek és az államvédelem látszat segítőszándéka, valamint Jugoszlávia „kirakat-semlegességének” a fitogtatása. A belügyekbe való be nem avatkozás nemzetközi jogilag elismert elve Magyarország számára is „ütőkártyának” számított, diplomáciai botrányok elkerülése és az ENSZ, valamint emberi-jogi sérelmek orvoslása, jegyzékben való tiltakozás esetén. Bár tudjuk, hogy legtöbb esetben éppen az ellenkezője zajlott. „Előbb (a) Bori nevű várba kerültünk, ahol a fegyvereinket, a felszerelést is le kellett adnunk, csak egy rádiót hagytak meg számunkra. Az adó-vevő készülék adó részét is elvették” - áll Marton Zoltán nyilatkozatában.12 Tehát itt értek véget azok a „világmegváltó” forradalmi célok, amelyekről a Lendva környéki magyarok a mai napig legendákat szőnek. A sztereotípiák, mely szerint a civil lakosság - vasárnap lévén Hosszúfaluban és Lakosban is - meleg rétessel és kaláccsal kínálta a beérkező konvoj „füstös képű” katonáit, akik arra kérdésre, hogy Marton Zoltán: A híradós századdal '56-ban Jugoszláviába mentünk. 195. Uo. 196. Uo. 196. 10 11 12 14
