Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
- szólt nekem a figyelmeztetetés és a biztatás is.- Aztán vége lett a háborúnak - folytatta, de majdnem csak önmagának beszélt. - Mit csináljak a gazdaságban ló nélkül? Csak nem fogom be a teheneket, mint valami szegény kisgazda! Akkor jött ez a megváltó. Itt, valahol az Irtásban fogtam el. Legelt, majd felemelte a fejét és nyerített, így szólt, hogy valaki vezesse el. Nem messzire van a házam, hoztam kötőféket, a fejébe húztam, s elvezettem mihozzánk. Mert tudtam, hogy a háborúból maradt itt, különösen akkor, amikor az első ároknál megbotlott, és rájöttem, hogy vak mind a két szemére... A felemelt hanggal megcsak nekem szólt:- Vezesd, mert többet mesélek róla, mint amennyi hasznom van belőle. Én vezettem, a vak ló húzta a két sor kukorica közt a töltőekét. A gazda pedig meg volt elégedve, amikor végignézett a feltöltött soron. Csak a végére ne értünk volna! A végén rét húzódott a mezei útig. Belementem és belevezettem a lovat annyira, hogy az eke kiért a végre, az utolsó kukoricát is feltöltötte. Ám a ló megérezte, hogy füvön áll, lehajolt és legelt. Ez engem bosszantott, nem a gazdát, mert az üres kezemből öklöt csináltam és a ló derekába ütöttem.- Dolgozni jöttünk, nem legelni! - figyelmeztettem a lovat, mintha az megértette volna. Valamit érthetett, vagy legalább érezte a méltatlankodó öklelést. Felemelte fejét egy kicsit, nagyot fújt, hogy az orra cimpája megremegett, aztán bal lábát fölemelte és rátette a 71
