Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
szivacsos ujjaimra. Én csak jajgatni és kiabálni tudtam.- Tedd a lábad arrébb! Lépj le a lábamról! Közben a lovat öklöztem a nyaka és az első lába táján. A gazda megsajnált, rásózott az ostorral a ló hátára, amire a vak ló egyet lépett előre. Csak egyet lépett, mert a gazdája rászólt, utasítást adott neki.- Brrrr! Ez orosz vezényszó volt. Annyit már tudtam. Megnézte lábamat. A pata mélyen belenyomódott a bőrbe és vér facsarodott ki az ujjakból.- Ezt mind most kaptad? Ne mondd el senkinek, én szépen bekötöm. Te meg csendben leszel. így kötöttem mély ismeretséget a szomszéd Vendel gazdával, aki mások szerint hozzáférhetetlen. Hát én mégiscsak sokat köszönhetek a vak lónak, mert tettének ürügyén lett Vendel bácsi az elnéző ismerősöm. Abban az időben kaszálták meg szárították az öreg szénát, azaz az első kaszálás termését. A szomszéd családja megszárította: forgatta, ágyásba húzta és összerakta. A gazda ment érte a vak lóval, meg magával vitte Márkó Vendelt rakónak és engem is magával engedett, hogy legalább a lóról elhajtom a dongókat, amíg ők rakodnak és a lónak várni kell ebben a nagy melegben. Először a Berekfáshoz mentünk. Az ott húzódott a vasúti töltés túloldalán, s csak a bakterházi kerülő úton lehetett hozzájutni. Rakodáskor berekfagallyakkal zavartuk el a ló hasáról a dongókat, odábbálláskor meg arra kellett vigyáznom, hogy jól, helyesen sántítsak, mert a már egészséges lábamon még 72
