Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Itt a nyár!

kukoricaleveles sebeit.

Hát én inkább a nadrágot tűrtem, nem szerettem volna a sirba vinni begyógyíthatatlan sebeimet.

Nemsokára jött a szomszéd mezei szekérrel. Valahová a szekérfarkához volt dugva a porháló-eke. Az egy lovat - abból csak egy volt, az is vak - a porháló-ekéhez erősítette istránggal és hámfával.

Intett a szomszéd nekem.- Gyere, fogd meg a bal kantárszárát, és úgy vezesd a lovat, hogy a két kukoricasor közt menjen, te pedig tőle egy sorral balra mész.

Nem szaladtam neki a munkának, előbb illendően megkérdeztem.- Aztán ez a szürke nem harap, nem rúg, nem kapálódzik?

Megnyugtatott.- Ez valamikor fuvaros ló volt. Még nem is nagyon öreg, néztem a fogait. Jól húz, csak egy kicsit fél nekimenni a sötétségnek, mert a háborúban elveszítette mind a két szeme világát. Biztos valami a közelében robbant. Mert a bal csánkóján is forradás helye van.

Felsóhajtott.- Valamikor nem ilyen lovaim voltak. Törzskönyvezett kancák álltak az istállómban. Még be sem vonultak. De az itt rostokoló katonaság, amikor elindult innen, magával vitte őket. Még én kötöttem a szekerükhöz - fegyveres katona kíséretében. Mennyit sírtam én a lovaim után! Mindaddig, amíg a könnyeim el nem fogytak.- Állj odébb, közelebb hozzá, mondom hogy nem rugós

70