Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
ba, de Fota hangjára felfigyeltem:- Jönnek a hídszentelők! Állítsuk meg a pánvádlinkat és utána hajtsunk vissza. Talán nem érnek utol, hiszen ők gyalog vannak. Nemsokára a bakterház felé robogott a kocsink. Most az elején ültem, lábam oldalt lógott le. A gyorsan elsuhanó talpfák széleit néztem. Ott, a szárazhíd előtt észrevettem a sínpárra keresztbe tett rudat. Elkiáltottam magam:- Most mi esünk le! Ezzel már léptem le a kocsiról, rá az alattam pattogó sínre. A kocsi kerekei a jobb lábfejemen áthaladva kettőt kottyantottak. A többiek leugráltak, mielőtt a futó kocsi a rúdhoz ért volna. így ők előbbre álltak meg tőlem. Bevártak.- Mi van a lábaddal - kérdezte Lenke aggódva lépéskor úgy csinál, mint a kicsavart szivacs? Csakhogy a négy ujjad helyetti szivacsból vér facsarodik ki. Mindannyian, mint egy bizottság, megnézték a jobb lábam négy ujját, amelyeken átment a kocsi két kereke: a bal elülső és a bal hátulsó. Aztán, mint akinek ennél nagyobb gondja a menekülés, Fota intett bennünket óvatosságra.- Már egészen közel jönnek a hídavatók. Fussunk, hogy ne érjenek el bennünket! A többiek futásnak eredtek. Fota, látva, hogy én nehezen követem őket, hátramaradt hozzám.- Mi az? Te nem bírsz gyorsabban futni? Nem volt szokásom, de akkor elsírtam magam. 68
