Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Itt a nyár!

Csakhamar mindketten utánaeredtek a völgyfenék felé, mert az alsó testvér nem állította meg a guruló hordót a házánál.

Lihegve hajtották a hordót ketten a felső házig, mert közben megegyeztek.- Nálam tartom még egy szezonban. Szépen mutatkozik a termésem. Neked meg úgysincs rá szükséged, mert a te szőlőd jó része új ültetés.

Kicsit megálltak ott a pincénk előtt fújtatni. Utána folytatták a nyögő hordóhajtást. Tovább beszélt a felső testvér.- Meg a hordónak is jobb, ha nem áll üresen.

(Testvére még forgatás idején megvette a „kompániától”,

az itt csoportba verődő emberektől az oltványokat. Jobban járt mint az apám, aki a szerbtől vette, s amilyent csak kért, mindenfélét kapott. Csak két-három év múlva sült ki a disznóság: mind, egytől egyik egy fajta, vörösszlanka lett.)

A két ház ajtaja bezárult, szűzi csend borult a völgyre. Elmentem aludni, mert tudtam, hogy több érdekes, rendellenes dolog nem fog történni az este.

Reggel korán keltem, és pár falat szalonna után kötözni kezdtem a szőlőt a Szűcsben. Délben meghallottam a szerdahelyi harangszót. „Ez csak esős idő előtt hallható” - emlékeztem vissza az öregapám szavára.

Siettem le a pinceházhoz, hogy megebédeljek.

A présháztól integetett felém anyám, és kedves hívó szavai nekem szóltak.- Gyere már enni, te nagy munkás!

Lejjebb értem, halkabban beszélt.- A friss tejet a présházszoba asztalára tettem, a vin-61