Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
nagy meggyfánál kötözök. Lenézek, látom a magasbanyúló szőlővesszők kacskaringói közt apámat felém jönni. S másnap ez az álmom valóra vált! Ekkor történt meg velem másodszor, hogy megálmodtam a holnapot. Először másodikos koromban álmodtam arról, hogy az iskolában az én házi feladatom olvassák fel, s azt elemzik. Reggel iskolába indulás előtt megírtam az előző nap elhanyagolt feladatot. Akkor volt az első szerencsém. Vártam az estet több okból is: hogy befejezzem az egyik, a kisebbik szőlőskert kötözését, vártam az esti eseményeket és az álmot, amely jövendöl. Befejeztem a tervezett kötözést, az éjjel nem álmodtam semmit, de az este most is változatos, tarka volt. A korai sötétedés, a sejtelmes susogás, a kutyavakkantás, a selymes röpte szinte a megszokott sorrend szerint következett. Aztán jött a fénykivágódás a két közeli lakóházból, majd az ismerős szitkok:- Szemét!- Piszok! Most nem mentek egymás felé a sötét alakok, hanem az alsó felkiáltott a felsőhöz:- Most piszok vagyok, de akkor jó voltam, amikor a hordómat két évvel ezelőtt csak rövid időre kölcsönadtam. Még ma is nálad van. Akkor ki a piszokabb?!- Mi kell neked? Hordó? Nesze, itt van, edd meg a penészes hordódat! Tarts benne egereket meg tetűt! Másod úgysincs! A hordó már gurult is lefelé. Láttam a sötétben, de csak mint fekete tömeget, amelyik futtában zörög. 60
