Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Május

- Mit reggeliztél?

De abban a pillanatban, mielőtt még felelhettem volna, erősen megharapta a hátratett kezem ujját. Én, természetesen, elsikítottam magam, nem a kérdésre válaszoltam. A közelállók hahotáztak.- No, látjátok, nem tudott felelni a kérdésemre, nem tudta megmondani, hogy mit reggelizett.

Ezt a fogást nem lehetett eljátszani mégegyszer, mert a körülállók tudták a tréfa lényegét.

Ekkor jött be az iskolakapun Vendel. Ő arról volt ismert, sohasem tudta megmondani, mikor evett és mosakodott utoljára. Különben a bőre színe olyan volt, mint a mulatt négereké. Természetesen nem ilyennek született. Úgy szoktuk mondani: „A bábaasszony azért csak megfürösztötte egyszer.” Kár a sok szóért, röviden: piszkos, koszos volt.- Ezt most megbabonázzuk - kapott az alkalmon Miki -, de ki lesz a harapós? Mert át kell ám harapnia az ujjra száradt koszt is. Erős fogak kellenek...- Én majd működésbe lépek - suttogta mindannyiunk meglepetésére Lenke, a hozzánk képest kicsit úrias lány mert nekem úgysem hisz.- Meggyüttem - tolakodott Vendel közénk úgy, mint a szopós malacok közé az, amelyiknek nem jutott csöcs.

A várakozás szerint Lenke fogadta.- Letelepedhetsz ide a poggyászoddal, de csak akkor, ha előbb engeded megbabonázni magad. No, ne félj, csak én leszek a varázsló. A többiek öt lépésnyire félre!

Arrébb kotródtunk. Tekintetünket otthagytuk kettőjükön.

Lenke elismételte a Mikitől hallott utasítást. Mind a há