Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Május
Amelyiktek akar, eljöhet velem. Zsákmány lesz! Én nagy örömmel vittem a két csajkában a keményen megszolgált béremet: az ekrazitot és a puskaport, amely sok-sok apró, vágott drótra hasonlított. Udvarunk közepén megállottám egy pillanatra tétován. „Hová is ássam el?” Aztán a pelyvás ól mellé siettem. Kapával vágtam akkora mélyedést a földbe, hogy a csajkákat egy ruhával lefödve belehelyezhettem. Befödni már nem bírtam, mert apám hangja előtt csattanós pofont éreztem az arcomon.- A háborúnak vége, és te most akarod felrobbantani a házunkat? A trágyadombra vitette velem. Ott kiszórta mindkét edény tartalmát. Valami nagyon bántott. Nem tudtam, mi: apám figyelmeztetése vagy az igazi nyakleves, vagy pedig az, hogy milyen megalázó módon kellett megválnom első igazi, megérdemelt hadizsákmányomtól. Az ebéd fél egykor fejeződött be mindhármunknál, mert Janival egyszerre léptünk az utcára, éppen akkor, amikor Fota hajtani kezdte Marok Pista láncokkal összekötött két tehenét.- Hárman elegen is leszünk, könnyebben szétosztjuk a zsákmányt - nyugtatott és biztatott bennünket Fota. A falutól a dobra melletti rétig a mezei utakon mentünk át.- Jól nyissátok ki a szemetek! - szólt ismét, ahogy elhagytuk a falut. Volt is mit látnunk a háború maradékaiból: az elszórt kézigránátokat kerültük, de a kulacsokat a kezünkbe vettük.- Ez meg az én töltőtollam - vette fel sietve Fota az 16
