Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Május
árokpartról ezt nekem szánták. Irigykedve néztük a finom, elegáns kidolgozású valamit. Ugyanakkor belenyugodtunk abba, hogy ilyet csak ő találhat. Legeltetés közben még hordtunk össze a „hadiszállásunk” elé öreg istrángokat, rozsdás zablát és üres literes üvegeket. A teheneket a valóságban mi ketten őriztük, Jani és én. Minden visszatérítés után alaposan megnézhettük a töltőtollat.- Megnézhetitek tüzetesen, de hozzá ne nyúljatok. Nem szeretném, ha még hazaérés előtt elpusztítanátok... A nap a fák koronái közé húzódott, amikor hajtottunk hazafelé. Ismét a dűlőutakon mentünk. A tehenek után mindjárt Fota, mi ketten kissé lemaradtunk, úgy cipeltük a talált dolgokat. Egyszer csak, ahogy a tehenek lenyúltak legelni az árokpartra, Fota félrehúzódott és odaintett.- Gyertek ide! Kipróbálom a töltőtollamat. Papirost már találtam is a farzsebemben. Odafutottunk, terhűnket ledobálva. Leguggoltunk hozzá. Ő akkor már csavarta le a kupakot. Váratlanul a töltőtoll-forma egyet pisszentett és szürke füstöt köpött ki. Nem csodálkozhattunk, mert Fota a kézigránátos katonákhoz méltóan messzire hajította a sistergő valamit, közben elkiáltotta magát; „Hasalj!” A fél percig se tartó néma csendet pattanásszerú robbanás követte. Aztán Fotát utánozva felálltunk. Ez kisebbfajta mimikrigránát volt. Majdnem elvégezte a feladatát. A falu felé a tehenek után futottunk, mert azok is megijedtek. Reggel a csordás trombitájának tülköléshez hasonlatos, 17
