Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Igaz történetek

még nem is kezdett, de leült a szekér rúdjára, rágyújtott és kortyolgatta a hazulról vitt bort. Eleinte nem is érezte a bor erejét, de később mind jobban elérte. Annyit még sikerült neki megtenni, hogy elkapta a ló vezetésére használt fékszárat, és elindultak ketten hazafelé. Bizonyos, hogy a ló vezette haza a bácsit és nem ő a lovát, mert berúgott cefetül, olyannyira, hogy alig tudott magáról. Részegségében nem tudta forgatni a nyelvét sem, csak annyit nyögött ki, hogy ellopták a szekerét. Őt látva az otthoniak nem hittek neki, hanem elmentek a mezőre keresni - és megtalálták a szekeret.

(A 72 éves adatközlő elbeszélése alapján lejegyezte Szabó Mária, Lcndvahegy.)

Vak Ferku története

Hármasmalomban még a múlt század elején élt egy erős, magas termetű, vak ember. Személyazonosságáról nem sokat tudunk, talán Horvát volt az anyakönyvezett vezetékneve, de Vak Ferkunak emlegetik még manapság is. A napi teendője abból állt, hogy vasbotjával elbotozott Lendvára, a „Hidak-közi”. Ugyanis Lendva alatt, a főúton át három patakon összesen három híd van, és ott a „Váguhidi” út kezdeténél volt a Ferku megállóhelye. Naphosszat ott állt előre- hátra hajladozva, két tenyerét egybetéve nyújtotta alamizsnáért. A kereset: néhány vasat kapott a markába.

Egyszer aztán, talán megelégelte az egyhangúságot, elindult, mint a többi ember, gyalog, de ő a vasbotjával botozva, Csáktornyára. Akkoriban ez nagyon látogatott városka volt. Az asszo68