Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)
Igaz történetek
háj vagy vágottzsir (a disznó abált, ledarált és sózott szalonnája) és vöröshagyma. Odaérve, ha dolgoztak valamit, ha nem, elfogyasztották az elemózsiát, aztán eliddogáltak, sokszor alkonyaiig. Ez esetben is már esteledett, amikor a két ivócimbora, ahogy mondva volt, jó spiccesen a hegyről hazafelé tartott. Petesházához közeledtek. Ilyen mámoros fejjel és hozzá jókora ködben, az éppen virágzó hajdinatáblát árvíznek nézték. Itt az árvíz! Itt az árvíz! Jajveszékeltek. Ússzuk át! Addig biztatgatták egymást, hogy ténylegesen fótürüszköttek (gyűrkőztek) és nekihasaltak a „víznek”. (Gondolom, hogy kijózanodtak, amire a túlsó parthoz értek.) A vidék apraja-nagyja ismeri az igaz történeten alapuló elbeszélést, azt, hogy: „Hogyan tiszták még a petüsbdzijak a hadinydt?” (Kása Ilonka, Pctcshdza. A történetben szereplő Kiskósi az apósa volt.) „Nyevez”, mind a peteshdzi bika a „fiijjér” Történt valamikor Petesházán, egyesek szerint Hármashalomban (mindkettő Lendvához közeli falu), hogy a zsúppal fedett ház tetején kizöldült a gabona és a fű. A falusiaknak ez nem tetszett, és tanakodtak, hogyan távolítsák el a zöldet, a tetőről. Az egyik okosnak olyan ötlete támadt, hogy húzzák fel a bikát a tetőre, majd lelegeli. Az állat nyakára hurkot kötöttek, a legerősebb ember felmászott a tetőre és a kötélnél fogva húzta a bikát felfelé. Az alulról figyelők közül az egyik észrevette és megjegyezte, hogy: nézzétek, a bika már nyelvel a fűért. Rosszul látta, mert az állat valójában fuldokolt. Azonban a mondás a mai 57
