Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Pályamunka

illetőleg bácsinak, a nagynénit pedig nénimnek, illetve néninek vagy nyénnyinek szólították. A fiútestvér és a nagybácsi felesége (kis) ángyi, a nőtestvér és a nagynéni férje pedig sógora vagy sógor (bácsi) volt. A szélesebb családi körben is szokásban volt a sógor és az ángyi megszólítás.

Csókolomot általában gyerekek köszöntek a felnőtteknek, különösen nők köszöntésére volt szokásban Lendván. Falun ez a forma általában nem volt divatban. Ma már Lendván is ritkán hallani ilyen köszönést.

Gyermek- vagy elemista társainkkal szemben külön köszönésre nem emlékszem, ha furcsának tűnik is. így emlékeznek adatközlőim is. Amikor találkoztunk, az volt a szokásunk, hogy néven szólítottuk társunkat, és folytatva megkérdeztük tőle: „hová mensz?”, vagy szóltunk: várgy, gyere, fussunk stb.

A kisebb gyerekek szívesen csúfolkodtak.

A két háború közötti időben a nagyobb gyerekek (Lendván) már szervuszt (szerbuszt) köszöntek egymásnak. Ez főképpen a magyarok alatti években vált szokássá. Ebben az időben a tanároknak „Szebb jövőt” köszöntünk.

Gyermektársainkat tegeztük vagyoni-társadalmi különbségekre való tekintet nélkül. Megtörtént azonban, hogy a lendvai gyerek, aki nem is tartozott az úri réteghez, csak azonos korosztályhoz, leparasztozta a falusi iskolatársát.

B.) Hogyan beszéltek a különböző felnőtt korosztályok tagjai

egymással és a náluk fiatalabb, illetőleg a náluk idősebb korosztályok tagjaival?

12