Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Mondom, valami nagy ünnep volt, a hívek templomokba mentek s reszketve, szomorú kézzel áldották meg őket a szentek. S hogy a harangok búgtak, felnőtt a szívekben nagy, esti béke. A gyilkos végzett emberével s úgy menekült, kalaplevéve. (Április 11, részlet) A második idézett vers egy évvel később, 1926-ban született: Aztán egyszer nagy ünnepkor, mikor keresik halálra, visszajön még harangozni, harangozni, de halálra. (A világ ha elbúj dostat, részlet) Mindkét versben közösek az ünnep, a harang (harangozás) és a halál (gyilkosság) motívumai. Nyilvánvaló, hogy József Attila magát ünnepli, ünnepelteti a harangokkal születésének napján, április 11-én, és nem a Monarchia alkotmányát. (Tulajdonképpen a „nép” nem is tudja, hogy amikor Ferenc József alkotmányát ünnepli, akkor valójában a „József Attila-i alkotmányt” ünnepli.) Április 11. születés- és halálnap, ilyenkor illik harangozni, harangoztatok A gyilkosban talán ott lapul a szülőanya és a nemzőapa képe-képzete. A kalaplevétel a fiú, József Attila iránti tiszteletet fejezi ki, de egyben elköszönés is, pontosabban menekülés. Tudjuk, Pőcze Borbála is és József Áron is idő előtt hagyták itt emberüket-emberünket, a nagybetűs Fiút, József Attilát... A magas hajnali eget már az anyai gát tájékáról (most kanyarodunk vissza a gáthoz) pillantja meg a szülőcsatomából kigördülő fej, a „mélyvízi élethez szokott szemet” nyilvánvalóan bántja a „kinti nap” fényessége, s mindez éppen elég ahhoz, hogy vesztét érezze ez a már nem „benti”, de még „nem teljesen kinti” emberke. Két lét határán tolják most át a szülőfájások Attilát: az anyaméh vizét, az élet tavát, az őstengert kénytelen ezekben a pillanatokban elhagyni, és közeget váltani, száraz, földi, hideg, idegen világban kell neki ezúttal helytállni. Néha olyan érzése van az embernek, hogy ez a bizonyos közegváltási pillanat, vagyis maga a szülésszületés, a szülőcsatomán való áthaladás képezi József Attila életének és életművének legfontosabb momentumát, a költés (versírás): kikelés (világrajövetel), az anyai szív ritmusát-dallamát hal(l)va... De ez a felülről csattogó, verő szív át is vezethet bennünket a mellékdalba: még csak születőfélben vagyunk, de már a vég tehervonatát halljuk magunk 35
