Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
A „legelső zsenge” utolsó sorában a már „névlegesen” beavatott, éppen önmagát (először) megnevező (el)hívó, az elhivatottság állapotába kerülő Attila kap (szép) szót, talán Istentől: dolga (küldetése) maga a jó... Nincs még egy költője sem a magyar, sem a világirodalomnak, ahol a saját név szerepeltetése a versekben ilyen mennyiségben, de legelsősorban ilyen, önmagán messze túlmutató minőségben előfordulna. Gondoljunk a József Attila című versekre (József Attila, hidd el..., Vidám és jó volt...), vagy a Bevezető című nyolcsorosára, amelyben Lidi nénje és Batu kán mellett magát is megnevezi: „...én, József Attila, itt vagyok!” Nem mehetünk el természetesen azok mellett a versek mellett sem, ahol a név közvetve Attilára (a hun király révén önmagára is) utal. A gyermekszemű élet-tavon című versében azt mondja: „...avar királyfi volt a gondolat...” Nem vitás, hogy ősapjával, a vízbe temetett Attilával találkozik ebben a versben József Attila. A Lovas a temetőben című vers „álomkapitánya” sem hagy kétséget afelől, hogy Attila a hun, és Attila a József, „egyre megy”... A Szerelmes keserű hazafíság című versében sem véletlenül emlegeti Párizst, Velencét, ugyanis mindkét városnak köze volt a hun Attilához... Korábban már jeleztük, hogy az a bizonyos „őspogány” nem más, mint a hun Attila, aki József Attilaként van közöttünk: „Hadúr itt van közöttetek, / Hadúr, a roppant Őspogány...” (Pogányos hitvallás magyarul, részlet) A legközvetlenebb (név) azonosulás - mint ezt szintén jeleztük korábban - a Rövid óda a kelő Naphoz című versében érhető tetten: Ősapámnak bús fia lettem én is. Rám örökségnek csak a Név maradt már - s én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre friss-vizű kancsóm. (negyedik, utolsó versszak) József Attila a név szót nagy n-nel írja, kétszer egymás után. Gyaníthatólag nemcsak Attila tisztelete késztette erre a költőt, hanem magának a név szónak a varázsa, az a tulajdonsága, hogy helyettesíti az itt ki nem mondható őst. Mintha nem is a hun királyra, de magára a nagybetűs név főnévre ürítené azt a bizonyos friss vizű kancsót. A kancsó (fakupa) 84
