Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
az lett világos József Attila számára, hogy az üzenet, amelyet dalban juttatott el hozzá a törvényes véletlen, valami másról szól: nem az embert kell magában mozgósítania, nem is a költőt, a versből kilépve kell ezúttal megcselekednie (a vers helyett) azt a bizonyos sokat emlegetett szublimációt, őssé, ősképpé kell válnia, önmaga farkasává: „Szarvas voltam hajdanán, / farkas leszek, azt bánom.” (Bánat, részlet) Ezt írja József Attila hat évvel az említett esemény előtt... Szó sincs tehát egy ún. öngyilkosságról. Az önként vállalt halál ugyanis nem egyenlő a suicidiummal. Krisztus hagyta magát megfeszíttetni, ha éppen akarta volna, elkerülhette volna a „kivégzést”, ha a volna, ott nem lett volna. Azért lehetett az, aki, mert vállalta a rá mért keresztet... Petőfi Sándort sem kényszerítette senki, hogy elmenjen a biztos halált jelentő csatába, de ő már réges-régen tisztában volt vele, hogy nem „ágyban, párnák közt” kell meghalnia, mint „egyszerű halandónak”, és nem is mint költőnek kell elesnie a harc terén. Hagyta beteljesülni sorsát: ő is egy rituális átlényegülés kiválasztottja volt... Mégsem beszélünk (teljesen jogosan) öngyilkosságról sem Krisztus, sem Petőfi halála kapcsán... Lehet, hogy József Attila a „magánember” és a költő esetében az önkezűség ténye merül fel, vagy ha úgy tetszik, beszélhetünk ezen a szinten ún. véletlen balesetről is, tulajdonképpen egyre megy. „Emberileg” talán érthető és el is fogadható az, amit költőnk azon a bizonyos téli éjszakán elkövetett. Csakhogy József Attila (nem utolsósorban) éppen a kiválasztott-kiválasztatott halál neme által és óta már nem egyszerű magánember, és nem is „csak” költő (zseni), hanem egy magasabb létfokozatot megjelenítő, az értelmet messze túllépő szellemi megnyilvánulás. Utolsó szavait, amelyeket (az „evangélista”) József Jolán mentett át az utókornak, egyszerre foghatjuk fel az ún. közbeszéd részeként, titulálhatjuk, ha úgy tetszik költői teljesítménynek is, de elgondolkodhatunk azon is, hogy nem annak a bizonyos értelmen túli tartománynak a verbális megnyilvánulásai-e (amelyről maga is tesz említést az Ars poetica című versében), hogy ti. nem „az éji folyó csillaga” hullámoztatja-e ránk „fényrészecskéit” a Tejút közegéből? íme az ígéret igéje: „Vacsorára visszajövök. Ha késnék, ne zárjátok be az ajtót...”40 40 i. m. 293. 60
