Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Valóban visszajött vacsorára, amelynek kedves melege hatja át az Ódát, itt van közöttünk, mint roppant őspogány, aki magyarul vall hitet, bennünk lakik, mint a tanítások József Attilája... Valóban elkésett: aki kés a ké(s)zben születik, azt egész életében kés(z) tények elé állítják az elkés(ő) tehervonatok, amelyek közbejönnek... Ha megszeret bennünket (más választása ugyanis nincs, hiszen mi olvassuk a verseit, ismetjük és szeretjük), kopogtatás nélkül bemehetünk hozzá, az ajtókat tehát mi sem záijuk-zárhatjuk be előtte, de utána sem. Az Óda utolsó sora maradt hátra. A sziklafalon ülés és az ágyban fekvés állapotai jelölik ki a vers „mágneses pólusait”. Ez a két végpont, amely között az Óda, mint a megfeszített íjon a felajzott ideg, rezgésbe jön és hullámokat geijeszt... Az ún. manifeszt jelentés viszonylag könnyen körülírható: a saját nemlétét, nemzését, foganását, magzati létét, születését, életét, halálát énekli meg József Attila, amely egyszerre visszaemlékezés és jövőbelátás. Az ágy: a bölcső, a koporsó, a hajó, az öl (ágyék), az anyaméh, a nő, a magna mater szinonimája, a fekvés pedig egylényegű az alvással, a halállal, de adott esetben jelentheti a közösülést is, mint ahogy a magzat - ság, csecsemőség, bizonyos tekintetben a gyermekség vagy a férfiség is kapcsolatba hozható ezzel a (test)helyzettel... József Attila annak rendje és módja szerint az utolsó sorba sűríti az egész Ódái, mint valami (kvint)esszenciát... Nem lennénk azonban következetesek sem írásunk, sem József Attila szelleméhez, ha (így az Óda végére érve) nem lovagolnánk még egy kicsit a vers két kulcsszaván (ti. „nyitókulcs és zárókulcs”): a sziklán és az ágyon. Lássuk csak: szikla, szik, szék... Aki sziklán ül, az valójában széken ül, székre ülteti magát, vagyis szikre ülteti a magot, szikre ülteti a sziket, egyszerűbben és költőien: „...magamat is elültetem.” (Kertész leszek, részlet) És mit kezdhetünk az ággyal? Lássuk csak: ágy, ágyás, ágyas, ágyú, agy, ág, agg, agancs, ági (Y = i), Ágnes, Agnus, Agnus dei (Isten báránya), Kos, kospont, tavaszpont... A (szabad) asszociációs sor ismét csak József Attiláig vezet, aki egyszerűen ágyásba veti magát, majd ággá sarjad, agancsot növeszt, ezen a réven válik aggá, innen pedig csak egy lépés, hogy Isten bárányaként kijelölje a jövő kospontját... Tegyünk tehát mi is pontot (legalább hármat) az Óda végére, hiszen akad még dolgunk bőven... 61
