Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
Mayer Erzsébet: Szép (utó)Szó a második kiadáshoz
tén gondolja át, ráadásul kétféleképpen, tükörszimmetrikusan: a csodálatos mandarin idegen közegbe lép, a kékszakáll viszont idegent fogad várába, a végeredmény mindazonáltal ugyanaz: az idegenség nem feloldható. Tudjuk, ez nem újdonság, a „nem leié honját a hazában” fájdalmasan gyötrő érzése előbb vagy utóbb átjár bennünket, mint huzat a házon. Mindezek tudatában, szerencsésnek és elismerésre méltónak tartom az MBKKE bátor vállalását a tanulmánykötet megjelentetése miatt, mert mélyen egyetértünk Mikola Sándor észrevételével - jóllehet a fizikusokról beszél, az én olvasatomban igaz ez valamennyi szakgondolkodóra -, aki szerint a szakfizikust éppen a sok múltbéli fogalom, törvény korlátozza gondolkodásában azáltal, hogy ezek az állványzatok eltakarják előle magát a vizsgált jelenséget. A nem szakfizikus viszont kellő absztraháló képességgel képes magából a jelenségből kiindulva felismerést tenni és fogalmat alkotni. „így nemtudása szabadabbá és merészebbé teszi.” (Mikola Sándor: A fizika gondolatvilága, Budapest, 1933.) De hát mit is takarnak a szinkronicitások? A fogalmat ismerhetjük Jung pszichológiájából, akinél a szinkronicitás a jelenségek olyan egybeeséseit jelenti, amelyek nem magyarázhatók meg ok-okozati összefüggéssel. Jungnál a szinkronicitás egyúttal mint világmüködési elv is megfogalmazódik. Hagymás Istvánnak így megalapozott oka volt körülnézni József Attila életében, az pedig már szinte súrolja a csoda határát, hogy milyen kincsesbányára lelt. A jungi kortárs, József Attila esztétikai tanulmányainak egyik kulcsszava a törvényes véletlen, amit felfoghatunk a pszichológiai szinkorinicitás fogalom esztétikai terminusaként. Csak sajnálhatjuk, hogy József Attila, amúgy mindenki által nagyra becsült esztétikai, filozófiai, gazdaságtörténeti tömör felismeréseinek értelmezésével máig adós a szakma. A költő ugyanis a logikus-illogikus ellentétpárt felülírva értelmezi a költészet alogikus voltát azzal a felismeréssel, miszerint „a líra: logika, de nem tudomány”. S nála éppen az irodalom (ihlet) sajátossága lesz a törvényes véletlen. Hagymás István, mintegy engedelmeskedve a költői útmutatásnak, a törvényes véletlen törvényszerűségeinek megismerésén fáradozik mind a költő életében, mind pedig annak életművében. Ma már tudjuk, hogy a természettudománynak is tudomásul kellett vennie az alogikus tényeket, amelyek a logikai koherencia elvének ellentmondanak, de mégis lehetségesek. Ilyenek pl. a hullámrészecske dualitás, mert a formál logika szerinti vagy / vagy helyett az is / is-t kellett tudomásul vennie. Az anyag egyidejűleg hullám és részecske is, vagyis egyszerre 390
