Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

Mayer Erzsébet: Szép (utó)Szó a második kiadáshoz

folytonos és tagolt is. Az üres térről, a semmiről is kiderült, hogy valójában virtuális részecskékkel telt, amik születnek és megsemmisülnek. A semmi a világmindenség méhe, amiből teremnek a részecskék és az antirészecskék. Lehet, hogy József Attilában egy intuitív természettudóst is tisztelhetünk?

A József Attila-i esztétikának van még két olyan kulcsfogalma - a határolt végtelen és az arkhimédészi pont amelyek komolyan vétele szintén segíthet a költői és a tanulmányszövegek megértésében. A határolt végtelen a művészetek azon sajátosságát tartalmazza, miszerint a műalkotás képes az idő végtelenjéből lecsípni egy darabot, a konkrét világba visszahajtani azt, és határolt művé szerkeszteni a végtelent. S éppen, mert a műalkotás határolt végtelen, benne minden nyelvi jel a mű középpontjaként tételeződik, ami azt jelenti, hogy a szövegtest egésze az éppen aktuális arkhimédészi pontról bejárható. Következésképpen a szinkronicitások arkhimédészi pontjából kiindulva is.

József Attila életművével kapcsolatban az oly sokáig kanonizált és kötelezővé tett szocialista és bármilyen realizmus fogalma helyett a kötet alapján inkább mitikus realizmusról beszélhetünk. A költő / teremtő a névvarázs és a beavatás szertartását végzi. József Attila saját szavaival így: „Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében szüksége van rá. Fölidézi a tárgyak lelkét, vagy az együgyű népekről szóló tudomány polynéziai műszavával élve TONDI-ját, s ez sikerül is annak, akinek MANAja, vagyis varázsereje van. A költő tehát a tudomány álláspontja szerint is vajákos, táltos, bűbájos.” Ezt a vallomást is komolyan veszi a tanulmányíró, Hagymás István.

Fentebb már említettem, hogy a természettudományban is megszülettek azok a fogalmak, amelyek a szinkronicitás tényét igazolják. A XX. századi fizika fenegyereke, Fritjof Capra azzal keltett nagy feltűnést, hogy a modem szubatomi részecskékre vonatkozó nyugati tudományos ismereteket összekapcsolta a keleti misztika ősi tapasztalásaival. A keleti gondolkodásban minden dolog és esemény kölcsönös kapcsolatban áll és egységet képez. Minden dolog a kozmikus egész elkülöníthetetlen része, vagyis szövet, ami állandóan bomlik és szövődik. Milyen jól érzékelte ezt József Attila a törvény szövetével kapcsolatban, amiről tudjuk, mindig fölfeslik valahol. Az európai tudomány viszont a keleti misztikának éppen az ellenkezőjét állította, elszigetelte a tényeket, a jelenségeket, és kívülről vizsgálta azokat. Tette ezt nem csupán a természeti jelenségekkel, hanem az emberi dolgokkal kapcsolatban is: „...a társadalmi elkülö391