Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Attila, aki félelmében „meg se nyikkan”, lehet, hogy éppen a WC-n ül (ez lehet az a bizonyos tenyérnyi hely). Éjszaka van, ami tovább élezi a riadtságot, annál is inkább, mert a gőzben és sötétben (csak a Hold világít) vonat és híd eggyé válnak... Nem másról van itt szó, mint arról a népmeséi fordulatról, amikor a hősnek ki kell állni a próbát, bajt kell vívni a „sárkánnyal”. Ebben az első küzdelemben (15 éves József Attila, amikor a verset írj a) még a mozdony, a vonat és a rajta ülő masiniszta: József Attila a vesztes, a híd az Ur(Isten?), de a legkisebb testvér tudja a leckét: „Ellenség ha elődbe áll, / hét legyen, ki előtalál.” (A hetedik, részlet) Több menetből áll a megmérettetés József Attila számára, és majdnem 33 évig tart, de a végén a Jó(zseí) győz, hiszen Jézus Krisztusként áldozza fel magát azon a helyen, ahol a vas útja keresztezi a Kos útját. Újra emlékeztetnék arra, hogy a költő a Kos jegyében született, ehhez az állatövi jegyhez pedig a vas tartozik. Elmondhatjuk tehát, hogy József Attila nemcsak a víz útján, de ugyanilyen „alanyi jogon” a vas útján is közlekedik, amikor versel. A szolnoki hídon a víz [Tisz(t)a] útját keresztezi (a magasban) a vasút. Mindkét keresztút olyan helyén van Magyarországnak, ahol nemcsak a víz és a vas fia kerül mérlegre, hanem a szavak is „külön életet élnek”, és nekik is súlyuk van: Szolnok szavunk „alfája” a szó, ez tehát a kezdet szava... Balatonszárszó szavunk „ómegája” szintén a szó, ez tehát a „végszó”. Sínen lenni, vagy vágányon feküdni [figyeljük meg a vág, vég, vágány, vagon, Vágó szavak egybecsengését, a vágóeszköz, a kés, a kéz, a kezdet és a kész szavak összetartozását, de ne feledjük el, hogy a Szántó (Judit) is földet vág, mint ahogy a latin vagina (hüvely) szó töve is egybevág minden vágással] József Attilánál egyet jelent a „lenni vagy nem lenni” dilemmájával, a vonatok által kizökkentett időben... Hősünk, mint Hamlet, ebben a kibillent időben kénytelen egyensúlyozni, vagy ahogy maga mondja: „...mindig, mindenütt megméressél!” (Megméressél!, részlet) A szolnoki vashíd ezúttal József Attila mérlegének (anya)nyelve, de a költő itt és most könnyűnek találtatik, szóhoz sem jut ezen a „vasréven”, majd csak a biztos távolból tör ki belőle a szó(l)nok. De vajon ki beszél József Attilából, amikor mér, amikor a hídban „Rém”-et lát maga alatt (rém szavunk visszafelé olvasva: mér). Nem kerülhetjük meg: maga a mély-én, az őskép, az archetípus, a (csillag)mítoszi karakter munkálkodik a kamasz fiúban: a Mérleg, a mérlegség. 38
