Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
bocsát le a földi pokolba, mint ahogy Szalaváré Tura, a vogul sámán is egy ejtőernyő segítségével csöppent „szép (szó)testvére” országába, hogy „eldudálja” neki népeik történetét, miközben háborúban állt az egész világ... Ha tehát a vers első sorának láncára összpontosítjuk figyelmünket, akkor azt talán úgy a leghelyesebb értelmeznünk, mint a medvéhez, a medveséghez a szó szoros értelmében kapcsolódó ,jellemzéket”. A lánc ezek szerint nem(csak) rablánc, még nem is (csak) dísz, ékszer, nyaklánc stb., hanem elsősorban egyfajta „köldökzsinór”, amely a medve (égi) eredetét jelzi, olyan kapocs, amelynek révén a (földi) medve és az Ég- Atya (Nagy Medve csillagkép) egyfajta összeköttetésben vannak egymással. A lánc segítségével valósulhat meg a medve földi küldetése: béketeremtés, igazságtétel, büntetés, rendcsinálás stb., vagyis az égi és a földi harmónia és egyensúly helyreállítása (pl. „miképpen mennyben, azonképpen a földön is” stb.). De mi utal vajon a versben arra, hogy József Attila medvéje is az égből ereszkedett le hozzánk? A válasz a második sorban olvasható: „aj de szép a kerek talpa!” A földre-érkezés sorrendjében ugyanis a medve kerek talpát, vagyis azon testrészét érzékeljük először, amely legalul van. A továbbiakban - második versszak - a bunda, vagyis a szorosabb értelemben vett test mutatkozik meg, míg a fej a fogakkal csak a harmadik versszakban jelenik meg. A landolás folyamata majd csak a negyedik versszakban fejeződik be, és ugyanitt indul meg egy másfajta mozgás is: maga a medvetánc, immár a talajfogás helyén, a f(F)öldön... De téljünk vissza az első versszakhoz. Ha feltételezésünk igaz (vagyis a medvét az égből eresztik alá), akkor medvénk tulajdonképpen három versszakon keresztül a levegőben lóg, és így mutatkozik be „minden oldalról”, tetőtől talpig, pontosabban talptól tetőig. A „Hová vánszorogsz vele?” kérdés azért hathat groteszkül, mert ebben a (láncon) függő állapotban medvénk még nincs abban a(z élethelyzetben, hogy vánszorogjon, forogni viszont tud, nem is akárhová: „...a szép lány fele!” A medvének efelé a szép lány felé való fordulása úgy képzelhető el, hogy a láncon függve forog a tengelye körül, mígnem találkozik a tekintete (fénye?) a lányéval. A régiek úgy tudták, hogy a medvének (a Hold „közbeiktatásával”) fontos szerepe van a nők (szép lányok) termékenységében. Medvénk tehát még meg sem érkezett igazán, vagyis még útközben elkezdte tevékenységét azzal, hogy (felülről) egy pillantást vetett arra a bizonyos szép lányra, aki máris fogamzóképesnek tudhatja magát, mehet a fiúhoz... 317
